Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Megszerette, de hogyan? Akart akaratlanul, akart görcsösen, vad hévvel, akaratosan, epekedve, vágyakozva: a kell és a muszáj hajtották, úgy szeretett.

🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
  2. Nem lehet szándékkal szeretni. Nem lehet görcsösen, eszelősen szeretni. Azt mondod, csak így lehet?... Hát én így szerettem. Márai Sándor
  3. Szerelmes volt. Furcsán és bolondul volt szerelmes, hiszen furcsa és bolond ember volt ő maga is. Az élete értelmét látta meg ebben a szerelemben, és hitt benne minden felszabadult hitével, azzal a megkínzott, szomorú hittel, amit már olyan korán rongyosra tépett az élet rosszaságainak sok kis tüskebokra. Wass Albert
  4. És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés. Sherrilyn Kenyon
  5. Amit szeret az ember, aminek örül, ami vonzza, afelé siet; de ami nemigen csábítja, ahhoz mindig túl hamar elérkezik, és nincs az az ürügy, amit meg ne ragadna, hogy lassítson, hogy meg-megálljon, hogy késleltesse azt a valamiképpen kellemetlen percet. Guy de Maupassant
  6. Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni. Gustave Flaubert
  7. Elszántan szerettem, és nem véletlenül választottam az elszántan szót: nem csupán szerelmes voltam belé kamaszkorom óta, hanem ez volt a szándékom, amelyet jónak láttam, márpedig nincs rendíthetetlenebb dolog, mint az érzelmek és az akarat összefogása. Javier Marías
  8. Így van ez, ha az embernek megtetszik valaki. Az egyik pillanatban még nem létezik, aztán hirtelen betölt mindent, akár akarod, akár nem. Colleen Hoover
  9. Erős a vágy, hogy az ember mindent magába szippantson, amire a szeretett nő ránézett, hogy semmit se felejtsen el, egyetlen momentumát sem ennek a világnak, amely egyszeriben az ő, a szeretett nő világa is lett, áttetsző, tiszta, kiismerhetetlen. Bernlef
  10. Ha az ember már rosszat cselekszik, cselekedje egészen. Õrület félúton megállni a fertelmességben. A végletes bûnnel együtt jár a hagymázos, tomboló gyönyör. Victor Hugo
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat