Ugrás a tartalomra
Megtanított rá, hogy az emberek cselekvéseinek ne csak két oldalát figyeljem; ne csak hazug, álarcos, fizikai botladozásukat és indulatéletük asztrál sûrûjét mögötte, mert így mindössze megvetni tudom őket, hanem lessek be az átderengő harmadik síkra is, ahol mindennek értelme, megoldása rejtőzik.
Kapcsolódó idézetek
-
Megtanultam, hogy a félelmek, az álarcok, a szabályok, a korlátok, melyek mindnyájunkat beskatulyáznak, azért vannak, hogy rajtuk keresztül másoknak még nagyobb élvezetet okozzanak. És megtanultam, ahhoz, hogy a külvilág számára erősnek tûnjek, arra kell törekedni, hogy mindig olyan ember legyek, amilyennek mások elképzelnek.
-
Megtanultam, hogy nagy a világ, hogy egyetlen kis zugából nem lehet belátni az egészet; hogy mindenütt van jó és rossz; hogy másutt másfélék az emberek, de ez nem jelenti azt, mintha nekik nem lehetne igazuk.
-
Megtanultam, hogy ne bízzak az emberekben; megtanultam, hogy ne higgyem el, amit mondanak, hanem arra figyeljek, amit tesznek; megtanultam, hogy bárki és mindenki képes megjátszani magát. Megtanultam, hogy az emberek, még azok is, akikről azt hiszed, nagyon jól ismered őket, kiismerhetetlenek.
-
Elképesztően sokat tanultam, és nem csak a rosszról. Megismertem érzéseket, sok embert, másfajta világot, és a sok negatívum mellett persze egy csomó élmény, és pozitívum is ért. Idővel már profitáltam is belőle. Kihívás volt napról napra szembesülni ezekkel a dolgokkal. (...) Az utam megtalálásában, és a felnövésben talán ez segít majd a legtöbbet, és ki tudja, most mi jön.
Csernus Imre
-
Én egy dolgot megtanultam az évek során: minden ember tekintete árulkodik. Lehet, hogy nyugalmat akarsz, lehet, hogy bosszút forralsz. Lehet, hogy látszólag a világon semmi bajod, de a szemek mindent elárulnak rólad.
-
Én valamit nagyon megtanultam. Azt, hogy ha lép az ember, mindig a maga igazi célja irányában lépjen előre. Persze ez nem olyan könnyû, ha az élet annyi mindent kínál, de itt nem szabad tévedni, mert visszatalálni nagyon nehéz.
-
Megtanultam hallgatni és elfordulni. Befordulni. Nézni, és nem látni. Mint mindenki más. A közös tett megnyugtatóan felkavaró.
Tisza Kata
-
Meg akartam mutatni az embereknek, hogy milyen könnyû őket becsapni. Hogy bizonyos hiedelmek milyen szilárdan tartják magukat a képzeletükben, bármilyen abszurdak legyenek is. És gátlástalan egyének milyen könnyen tudják őket manipulálni általuk.
Paulo Coelho
-
Megtanultam
másképp nézni a Természetre, mint a
gondtalan ifjú; s kihallom belőle
az emberiség csöndes, bús zenéjét:
nem durva, sértő, de van ereje,
hogy tisztítson, legyőzzön. Szellemet
láttam meg benne, nagy eszmék vidám
izgatóját; valami áthatóbb,
fenséges értelmet, melynek lakása
a naplementék tündöklése és
az élő szél s a kerek óceán
és a kék ég.
William Wordsworth
-
Mindaz, ami az életben rám várt, számomra ismeretlen, felfoghatatlan dolog volt. Nem ismertem ki magam, s nemcsak a "sûrûjében", hanem a "ritkásban" sem. Irtó furcsa lény az ember, annyi rétege van! De van agyvelőm is, ami úgy mûködik, mint egy zseblámpa. Ezzel megtanultam a világ dolgait, ahogy az ember szinte gépiesen megtanulja, mit tudom én, hogy mielőtt repülőgépre száll, be kell mutatnia az útlevelét stb., stb. Absztrakt módon, mechanikusan, az agyvelőm segítségével teljesítem a felnőttek előírásait. De a lelkem, a szemem ma is a gyermeké, aki mindent felfedez, minden tapasztalatért megszenved, és módfelett elképed azon, hogy rossz dolgok is vannak a földön. Hogy az eszményi mögött is csalások és csalódások bujkálnak. Aki nem érti meg, hogy valójában miért kell az embernek kettéhasadnia.
Pilinszky János