Megtanultam másképp nézni a Természetre, mint a gondtalan ifjú; s kihallom belőle az emberiség csöndes, bús zenéjét: nem durva, sértő, de van ereje, hogy tisztítson, legyőzzön. Szellemet láttam meg benne, nagy eszmék vidám izgatóját; valami áthatóbb, fenséges értelmet, melynek lakása a naplementék tündöklése és az élő szél s a kerek óceán és a kék ég.

Kapcsolódó idézetek

1. A világ szép, és ebből áll minden. Türelmesen tanít a nagy igazságra, hogy a szellem semmi és a szív sem több. S hogy a kő, amelyet felhevít a nap, vagy a ciprus, melyet a kitárulkozó ég felnagyít, behatárolja az egyetlen világot, ahol értelmet kap az "igaza van": az ember nélküli természet. Világunk megsemmisít. Lelkem mélyéig felkavar. Harag nélkül tagad meg. És én, beletörődve, legyőzötten igyekszem egy olyan bölcsesség felé, amelyben minden az enyém, - ha szemem el nem öntenék a könnyek, és a lelkemet betöltő költészet heves zokogása nem feledtetné el velem a világ igazságát. Albert Camus
2. Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. Olyant, amit neked írtak. Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyû megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta. A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal. De te nézz a magasba, s hangold magad a nap sugarára. És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy. Müller Péter
3. A zene más. A zenének van értelme. Aznap éjjel világos, kiismerhető zenét hallott, tele ésszel, humorral, csendes sóvárgással, energiával és reménnyel. A világot sohasem lesz képes megérteni, de ezt a zenét mindig szeretni fogja. Csak hallgatta a muzsikát, Istennel az oldalán, és tudta, hogy otthonra talált.
4. Az óceánt akarta látni, mert azt remélte, a hullámok ugyanúgy lecsiszolják az elméjéről az idegesség, a feszült nyugtalanság nyomait, ahogy simára koptatják a legkeményebb, legfurcsább alakú sziklákat; azt remélte, hogy a víz kimossa a szívéből a fájdalom szúró szilánkjait. A tengertől azonban üzenetet kapott, a hullámok azt súgták neki, hogy az élet nem egyéb értelmetlen mechanizmusok ismétlődésénél, amelyeket hideg-rideg, könyörtelen erők mozgatnak. A víz látványa - ahelyett, hogy nyugalmat és békét költöztetett volna belé - reménytelenséget csöpögtetett a lelkébe. Dean Ray Koontz
5. Ha van bölcsesség, ami átjárja az életem, és elkíséri lépteimet a földön, akkor az abból származik, hogy Nagy Csöndességben hallgattam a köveket, a fákat, a teret, a vadállatokat, az élet ritmusát a saját szívverésemként.
6. Felemelő és szép látvány, ahogy az ember a tulajdon erőfeszítései révén válik ki úgyszólván a semmiből: ahogy eszének világával szétoszlatja a homályt, amit a természet vont köréje, ahogy önmaga fölé emelkedik, ahogy egészen az égi régiókig röpíti a szellem, ahogy óriás léptekkel - miként a nap - bejárja a világegyetem mérhetetlen térségeit, és ami még nagyobb és még nehezebb dolog, visszatér önmagába, tanulmányozni önmagát és természetét, hivatását és kötelességeit. Jean-Jacques Rousseau
7. A természet olyan, mint egy hatalmas könyv, gazdag tartalommal teli, s bár rejtélyes hieroglifákkal íratott és sok még benne az érthetetlen részlet, fokozatosan - lapról lapra - feltárul igazi értelme.
8. Ahol valami szép van, ott az ember érzi a napot és a fényt, az angyalokat, a tengerek hatalmasságát, a csillagokat, a szél muzsikáját, de a borzalmas mélységeket is.
9. Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől - célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben - ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt. Dan Millman
10. És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen. Carl Gustav Jung