Ugrás a tartalomra
Mennyit ér egy igaz barát? Gyalogolnál érte több ezer kilométert, felmásznál érte több ezer méter magasra veszélyes, sziklás hegyeken télvíz idején? Megtennéd ezt egy barátért, aki életében és halálában is megérintett téged? Elvezetnél egy számodra fontos embert ugyanilyen időben, ugyanekkora távon, miközben szép lassan elveszíted a szemed világát? Én tudom a választ ezekre a kérdésekre, mivel mindkét eset megtörtént velem.
Kapcsolódó idézetek
-
A hegycsúcsra felvezető út mindig hosszabb, mint amire számít az ember. Ne hagyd magad megtéveszteni, biztosan eljön a pillanat, amikor kiderül, hogy ami közelinek tûnt, még nagyon messze van.
Paulo Coelho
-
Értsétek meg, hogy a barátok az életben jönnek és mennek, de van egy pár, akikhez érdemes ragaszkodni. Dolgozzatok keményen, hogy a földrajzi és életvitelbeli eltávolodásokat áthidaljátok, mert ahogy öregedtek, egyre jobban szükségetek lesz az olyan emberekre, akik ismertek fiatalon.
-
Ha két ember az életük egyes szakaszában annyira közel áll egymáshoz, hogy őszinte barátság fûzi össze őket, akkor az hogyan múlhat el? Szerintem, ha valaki nem marad a barátunk életünk végéig, akkor az sohasem volt az igazán. Talán csak halálunk előtt fogjuk megtudni, ki is volt igazi barát.
Papp Csilla
-
Mindig azt mondják, hogy szerelmek jönnek-mennek az életükben, de igazi csak kevés akad. Hát így van ez a barátokkal is. Lehet, hogy sok olyan ember van az életedben, akiknek tudod, mi a kedvenc színe, vagy időnként felköszöntöd a születésnapján - de csak kevesen vannak olyanok, akiket tényleg ismersz, és akikre valóban számíthatsz. Akiknek igazán kitárhatod a szívedet, és akikkel együtt tudsz nevetni vagy sírni. Nehéz igazi és jó barátokat találni, és még nehezebb megőrizni a valódi, mély barátságokat.
-
Van az úgy: megy az ember valahol, erdőben, vagy mezőn, és egyszer csak keresztúthoz ér. A környéket nem ismeri. Melyiken menjen tovább - nem tudja. De mennie kell. És olyan nehéz a választás, hogy a szíve is belesajdul az embernek. Fáj még akkor is, amikor továbbmegy. Azt gondolja: "Jó úton megyek-e? Hátha a másikon kellett volna?" Így van az életben is, azt hiszem, tudni kell, melyik utat válasszuk.
-
Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt.
Mark Lawrence
-
Egy ember se vitéz, amíg nem gyalogolt száz mérföldet. Ha tudni akarod az igazságot magadról, odáig gyalogolj, ahol már senki sem tudja a nevedet. Az utazás nagy kiegyenlítő, a nagy tanító, keserûbb, mint a gyógyszer, kegyetlenebb, mint a tükör. Egy hosszú út többre tanít magadról, mint százévnyi nyugodt önvizsgálat.
Patrick James Rothfuss
-
Csak az tud megmászni egy hegyet, aki megadja a testének azt a figyelmet, amit megérdemel. Annyi idő áll rendelkezésedre, amit az élet megenged, ment hát, és ne követeld azt, amit nem kaphatsz meg. Ha túl gyorsan mész, elfáradsz és félúton feladod. Ha túl lassan mész, rád esteledhet és eltévedsz. Élvezd a tájat, a források vizét és a gyümölcsöket, mert a természet nagylelkû, de haladj tovább.
Paulo Coelho
-
Ha meg akarsz ismerni egy embert vagy asszonyt, utazz vele vagy tíz-tizenkét órát együtt. Ez valóságos próbaköve annak, hogy igazán udvarias és illedelmes lélek-e valaki vagy csupán gyönge máz-e rajta a kultúra. Az erőszakos vagy lompos vagy irígy vagy civakodó természet kiütközik és a megtett mérföldekkel négyzetes arányban nő. Két barát vagy két szerető a végső állomáson már mint két ellenség szállhatnak le. Vonaton és veszedelemben látszik meg az ember.
Szini Gyula
-
Kétféleképpen lehet megmászni egy hegyet. Szenvedhetsz, hogy milyen fárasztó, fáj mindened, és amúgy is minek, vagy pedig bevállalod, hátadra veszed a zsákodat, és teljesíteni akarod a lehető legjobban.
Siklósi Örs