Mérhetetlen erővel ragaszkodunk a hibáinkhoz, mert éltet a vágy, a sóvárgás és a megszokás, és az a tévedés, hogy egyszer mégiscsak elérjük a célt.

Kapcsolódó idézetek

1. Bennünk él az a leküzdhetetlen vágy, hogy feszegessük a saját határainkat. Beletaszít minket a rideg sötétségbe, ahol a fájdalmak lakoznak, és küzdenek ellenünk.
2. Mindannyian hibázunk. Méghozzá elég sokszor. A hibák ahhoz szükségesek, hogy ne állapodjunk meg, ne legyen életünk olyan, mint az állóvíz. A hibák tovább löknek, előre késztetnek bennünket.
3. Vannak a lelkünkben bizonyos dolgok, melyekhez nem is tudjuk, mennyire ragaszkodunk. (...) Mert a bukástól vagy a szenvedéstől tartva, nap mint nap halogatjuk, hogy birtokba vegyük őket. Marcel Proust
4. Vágyak s kívánságok mozgatnak, siettetnek, nyugtalanítnak szünettelen bennünket, amik ha teljesülnek, éppannyi új vágyat szülnek. Hát ezért éljünk? Gárdonyi Géza
5. Vagyunk, akik vagyunk. Mind hazudunk. Mindannyian tolvajok és függők vagyunk. Mindaddig boldogok vagyunk, amíg nem bántjuk magunkat vagy másokat. (...) Mindannyiunkban van harag, és amikor szembeállítanak a hibáinkkal, akkor felidézzük a múltat. Felidézzük a régi önmagunkat. Legalábbis megpróbáljuk. Arrogánsak és kéjsóvárak vagyunk és tele vagyunk hibákkal. De végül a hibáink utolérnek minket.
6. A szépség elviselhetetlen. Kétségbe ejt minket, egyperces örökkévalóságba, amelyet azonban az idők végtelenségéig szeretnénk meghosszabbítani. Albert Camus
7. Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.
8. A vágyaknak, még a legártatlanabbaknak is, az a bajuk, hogy alávetnek másnak, és függővé tesznek bennünket. Anatole France
9. A hiábavaló erőlködésben, hogy feloldjuk a halál misztériumát, birtokolni akarunk, magunkba szívni az életből, amennyit bírunk. Nem vesszük észre, hogy így teszünk tönkre mindent, amiről azt hisszük, szeretjük.
10. Akármit teszünk is, az idő szakadatlan halad előre. Szokásunk szerint méretünkre szabdaljuk, de ez végül is érzékcsalódás, ténylegesen akkor is folyamatos marad. Murakami Haruki