Ugrás a tartalomra
Bennünk él az a leküzdhetetlen vágy, hogy feszegessük a saját határainkat. Beletaszít minket a rideg sötétségbe, ahol a fájdalmak lakoznak, és küzdenek ellenünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Szüntelenül ellentmondásos érzésekkel küzdünk, és úgy érezzük, szétszakítanak bennünket egymásnak ellentmondó vágyaink: hiszen egyszerre vágyunk a szabadságra és a közelségre. Alig adtuk át magunkat teljes valónkkal a szenvedélynek, a következő pillanatban már meg is ijedünk tőle.
-
Mélyen az ösztöneinkben ott él az ellenségeskedés vágya.
-
Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra növesztettük és mögé rejtettük érzéseinket. A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk.
-
Jót akarunk, jót akarunk egymásnak és meg is próbáljuk, hogy így legyen, de bennünk van a sötétség, és állandóan harcolnunk kell ellene.
Dean Ray Koontz
-
Néha nekünk is idegenné kell válnunk önmagunk számára. Így a lelkünkben rejtőző fény megvilágítja azt, amit meg kell látnunk.
Paulo Coelho
-
Mérhetetlen erővel ragaszkodunk a hibáinkhoz, mert éltet a vágy, a sóvárgás és a megszokás, és az a tévedés, hogy egyszer mégiscsak elérjük a célt.
Müller Péter
-
Mindnyájunkban ott dereng az igaz és jelenlevő élet emléke, valahányszor egy kínos álom a képzelet és őrjöngés világába vet minket. Küszködünk az éjszaka agyrémei és rettenetei ellen, s közben érezzük, csak lidércnyomás az egész, és erőlködünk, hogy felébredjünk; de mintha egy ellenséges hatalom ragadna meg újra és újra, hogy visszalökjön a borzalmas tehetetlenségbe, ahol egyre gyászosabb képek, egyre gyötrőbb fájdalmak ostromolnak és kínoznak.
George Sand
-
A régi fájdalmak nem múlnak el. Sőt, ezek formálnak minket, ezekbe kapaszkodunk, amikor határhelyzetekben kíméletlenek és érdesek leszünk.
-
Honvágyam van egy olyan hely után,
ami talán nem is létezik.
Ahol a szívem csordultig megtelik.
A testem kényeztetik.
A lelkem megértik.
Szőcs Henriette
-
A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat.
David Goggins