Ugrás a tartalomra
Mi a helyzet a börtönökkel, ahol nyilván a legnagyobb a politikai hatalom? A börtönökben dúl a nemi erőszak, a gyilkosság, a késelés és a testi sértés, nem beszélve a drogfüggőségről. A szadista börtönőrök addig vernek szadista elítélteket, amíg sokszor az egyetlen különbség a ruhájuk. Íme, egy "társadalom" amelyik az "anarchia" paródiájának tûnik - egy nihilista és undorító világ, amelyet az "anarchia" szóval szokás leírni, mégis a politikai hatalom maximalizálásából fakad, vagyis az "anarchia" egzakt ellentétéből.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden bajunk, minden bánatunk oka csak a demokrácia, bizony, a demokrácia, drágám, a többség uralma! Mert, jól figyelj, ha a hatalom egy embernek a kezében van, ez tudja magáról, hogy egy ember, és hogy sok embert kell kielégítenie; de amikor sokak kormányoznak, csak arra gondolnak, hogy önmagukat elégítsék ki, s így keletkezik a leggyûlöletesebb s legostobább kényuralom: a szabadság álruhájába bújtatott zsarnokság.
Luigi Pirandello
-
Az ember szabadlábon azt képzeli, hogy a politikai elítéltek börtöne kész akadémia, hogy igényes, magára valamit is adó ember jobb társaságba már nem is kerülhet. Hát ez óriási tévedés. A politikai börtön is hétpróbás gazemberek tanyája. Attól, hogy a körülmények egy pillanat alatt lealjasítják az embert.
Bodor Ádám
-
A börtönőrök a foglyokat magánzárkával szokták fenyegetni. Mindenki fél ugyanis attól, hogy elzárják mások társaságától. Ám nem az egyedüllét a legrosszabb sors, amely osztályrészül juthat egy embernek. Sokkal rosszabb, ha mosolygó társaságban van, de sem azt nem érti, hogy miről beszélnek, sem részt venni nem tud beszélgetésükben. Már gyerekként éreztem, hogy ennél még az egyedüllét is jobb. Társaságban egyedül lenni, az az elzártság legmegviselőbb formája.
-
Szabadságvesztés büntetést végrehajtó intézetekben (...) az elítéltek egymás közötti viszonyai szinte második társadalmat alkotnak, s ennek a társadalomnak az értékei, belső normái, hierarchiája alig van összefüggésben az intézet hivatalos értékrendjével, elvárásaival, hierarchiájával.
Kulcsár Kálmán
-
Olyan világban élünk, ahol minden rendû és rangú nőt csak kihasználnak, aztán eldobnak, ha a férfiak végeztek velük; olyan világban, ahol tőlünk csak azt várják el, hogy hallgassunk és engedelmeskedjünk. Talán kötelességünk szót emelni azokért, akik erre nem képesek; a saját szavainkkal elmondani azt, amit ők nem tudnak.
-
A szabadság nagyszerû elnevezés, ezért szeretnek élni vele. Azt gondolod, hogy ha a börtönt igazi szabadságnak nevezed, akkor az emberek rohanni fognak a fegyházba, és a legrosszabb a dologban az, hogy tökéletesen igazad van. A szó a legtöbb ember szemében fontosabb, mint maga a dolog. Azt az embert követik, aki legsûrûbben és legharsányabb hangon ismétli meg a szót.
Aldous Huxley
-
A zsarnokság (...) benne rejlik minden államban. Az állam túlságosan erősre nőtt napjainkban ahhoz, hogy biztonságos legyen. Nincsenek többé polgárok a világon; csak alattvalók vannak. Látástól vakulásig dolgoznak az uralkodóiknak; kötelesek meghalni az uralkodóiknak, ha azt követelik. A halálig tartó munkájukból ők maguk egyre kevesebbet és kevesebbet kapnak. Valamelyik fényes holnapon, egy vagy két világkorszak elteltével véget fog érni a türelmük.
Henry Louis Mencken
-
Számtalanféle rabságot erőltetünk magunkra: a kapcsolatok, a hiedelmek, a vallás - ez mind-mind börtön. Meghittséget érzel, mert odabent nem fúj viharos szél. Védettnek érzed magad, bár a védelem hamis, mert eljön a halál, és magával ránt a túlvilágra.
Osho
-
A börtön rendszere úgy van kitalálva, hogy egyszerûen elvárják az embertől, hogy úgy szemlélje a világot, mint egy sztoikus filozófus, és nyomjon el magában minden igazi érzelmet. De mindenki, a börtönőrök és a rabok is, időről időre áthágja a határokat.
Piper Kerman
-
A börtönélet nehéz és félelmetes, de az mégiscsak - élet. Az, ami azokban a kórházakban folyik, ahol a nem beszámítható bûnözőket tartják, nem nevezhető életnek. Csupa szörnyûség, fájdalom és szenvedés. Később pedig, amikor a gyógyszerek már megtették a hatásukat - teljes közöny és vegetálás.
Alekszandra Marinyina