Ugrás a tartalomra
Mi az az erény? Segíteni valakin, aki bajban van, vagy jóban lenni másokkal, vagy vigyázni, hogy meg ne bántsunk valakit - ez mind nem az. Bár ezek is benne foglaltatnak, de csak parányi részecskéi az erénynek. A jóság, az erény igazándiból valamilyen értékrend továbbvitelére irányuló akarat.
Kapcsolódó idézetek
-
Mi az erény? Erő, amely cselekszik vagy cselekedhet. Így egy növény vagy orvosság erénye az, hogy gyógyít, a késé, hogy vág, vagy egy emberé, hogy emberi módon akar, és úgy is cselekszik.
André Comte-Sponville
-
Ismerni a jót könnyebb, mint követni; sőt még az sem nehéz, hogy némelykor jó vagy éppen nemes tettet vigyünk véghez: de egész éltedet meghatározott elv szerént intézve, sohasem tenni mást, mint amit az erkölcsiség kíván; s még akkor sem, midőn haszon, bátorlét, indulat heve vagy szenvedelem ereje másfelé ragad; ezt hívják erénynek.
Kölcsey Ferenc
-
Jót cselekedni egy dolog, jónak lenni azonban egészen más. Nem azt akarom mondani, hogy ne cselekedj jót. Azt mondom: hagyd, hogy a jó cselekedeteid abból származzanak, hogy jó vagy.
Osho
-
Ha a jóknak okvetlenül jutalom járna jóságukért, akkor a jóság nem erény volna, hanem üzlet, életbiztosítás s akkor nyilván minden gonosz is igyekezne jónak látszani. Befizetem a díjat, jót cselekszem s öregkorom biztosítva van, mert a jutalom nem maradhat el. Így viszont: ha nincs is jutalom, akkor is jó vagyok, - ez a hajlandóság a jóságot erénnyé minősíti.
Füst Milán
-
A jóság. Az mindig konkrét helyzettől függ. Van, amikor a konok számonkérésem tesz jót a másiknak, van, amikor az ellenkezője. Magára kell hagynom, hogy jót tegyek vele, a másiknak a kezét sem szabad elengednem. Lehet a haragom is jóság.
Kornis Mihály
-
Másoknak nem csak azzal lehet ártani, ha valami rosszat teszünk. Ártás a tétlenség, a közbe nem avatkozás is akkor, amikor valaki segítségre szorul.
Philip Zimbardo
-
Eh, nincs bûn, és nincs erény! Csak az van, amit az ember cselekszik. Egy és ugyanannak a dolognak része minden. Egy cselekedet szép, a másik nem szép, de ennél többet nincs joga mondani az embernek.
John Steinbeck
-
Az egyén életében az egyetlen jó az erény; az olyan dolgok, mint az egészség, boldogság, vagyon, nem számítanak. Mivel az erény az akaratban lakozik, az ember életében minden igazán jó vagy rossz saját magától függ. Elszegényedhet, de mit számít az? Erényes továbbra is lehet. Börtönbe vetheti egy zsarnok, de akkor is megmaradhat a természettel összhangban való életmód mellett. Halálra ítélhetik, de meghalhat nemesen, mint Szókratész. A többi embernek csak a külső dolgok felett van hatalma; az erény, az egyetlen igazi jó, teljes egészében bennünk van. Mindenki tökéletesen szabad tehát, aki felszabadítja magát a világi vágyak hatalma alól.
Bertrand Russell
-
Jónak lenni nemes dolog. De ha megmutatjuk másoknak, hogy milyen jónak kellene lenniük, az még nemesebben hat, és nem is olyan fárasztó.
Mark Twain
-
Az emberek nagysága nem a gazdagságban vagy a hatalomban rejlik, hanem a jellemben és a jóságban. Minden ember ugyanúgy ember, mint a többi, minden embernek vannak hibái és hiányosságai, de születésétől fogva mindenkiben rengeteg jóság is van. S ha az ember arra törekedne, hogy inkább felszínre hozza a jóságot, mint elfojtsa magában, s a szegény embereknek megadná azt az érzést, hogy ők is emberek, ehhez nem csak pénzre vagy vagyonra van szükség, mert ebből nincs mindenkinek elajándékozni valója.
Anne Frank