Ugrás a tartalomra
Miből építkezik az ember, amikor úgy érzi, romokban hever körülötte a világ? Az általa belátható környék, a végiggondolható gondolatok, a megélhető érzelmek. Arra gondol, hogy talán mégis akar tőle valamit az élet, ha eddig meghagyta. S elkezdi magát újraépíteni. Megkeresi az első téglákat, leveri róluk a régi, töredezett habarcsot, óvó kézzel végigsimítja valamennyit. Új kötőanyagot kever. Előtte gondosan alapot ás, mélyebbet az előzőnél, mindent többször is megmér. Ezúttal nem olyan felszínes, mint először volt, most már tudja, hogy sokszor századmillimétereken múlhat a siker.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet olyan, mint egy épület. (...) Megtervezem, fölépítem. Úgy rakom egymás fölé minden dolgomat, mint a téglasorokat. Ha jól csinálom meg, erős, nem árt annak semmi, ha meg hibás volt a terv, rossz munka, a legkisebb vihar is ledöntheti...
-
Épp amikor azt gondolnád, hogy valamit biztosan fogsz a kezedben, az darabokra hullik, és mindent elölről kell kezdened. És amikor azt hiszed, hogy az életednek már vége van, akkor egyszer csak újrakezdődik, és kapsz egy új esélyt. Talán ezért érdemes élni.
-
Az ember nagyon ragaszkodik ahhoz, amiben hisz. Nem az igazságot keresi, hanem az egyensúly valamilyen formáját, és a hite elemeire alapozva egy nagyjából egységes világot épít maga köré, amitől megnyugszik, és amihez azután körömszakadtáig ragaszkodik.
-
Építs egy életet, hagyd, hogy összetörjön, darabokra hulljon, aztán építs fel egy újat, egészen addig, amíg eljutsz oda, ahova mindig is vágytál. Oda, ahol jól érzed magad, ahol te is boldog vagy. Odáig nagyon sok világot kell felépíteni. Falakat húzni, téglákat pakolni, kudarcot vallani, nehézségeket leküzdeni, megoldásokra találni... Erről szól az út, meg arról, hogy a régi házból mindig tudd, hogy mit viszel magaddal.
Oravecz Nóra
-
Mert az élet az valami roppant különös dolog. Az úgy odakötözi az embert a földhöz, egy völgy hajlatához, vagy egy domb oldalához, úgy odakötözi még akkor is, ha nehéz és nyomorúságos élet, hogy az ember lassanként odanő hozzá, gyökeret ereszt belé s lassan otthonának kezdi érezni akkor is, ha idegen.
Wass Albert
-
Valóság épül... kövekből, téglából, gerendákból, megfogható, látható anyagokból. De nem itt kezdődött. Nem a kövekkel, téglákkal, gerendákkal. A valóság építése nem velük kezdődött. Hanem álmaiddal. Mert a valóság álmokból épül. A te álmaidból. Az én álmaimból. Vágyainkból. Amit belül érzel, amit belül érzek, amit akarok, amit akarsz. Õszintén. Szívből. Szívvel. Önzetlenül. Ez a valóság alapja. Minden valóságé. Az álom. A tiéd és az enyém.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az ember önkéntelenül is a kisebb erőkifejtés irányába mozdul el. Sokszor még akkor is markolja a megszokottat, amikor már maga is tudja, hogy tovább kell lépni, mert ez már nem az. Ami eddig építő volt, most már rombol. Akarva-akaratlanul is akadályoz, hátráltat, visszafog. Sokszor érezzük, hogy eljött a változás ideje, de nincs erőnk elindulni. Várunk, tûrünk, kitartunk, és reméljük, hogy majd csak történik valami.
-
Vannak világok, amiket kinövünk. Megharcolunk érte, benne élünk, aztán meg érezzük a késztetést, hogy egy újat hódítsunk meg. Ugord csak át az akadályokat, merj csak hinni abban, hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, merd elengedni a biztosat a bizonytalanért, hiszen ha hiszel abban, hogy nincs vége a világnak azután, ahol most vagy, és mindig csak jobbat kaphatsz attól, amiben épp élsz.
Oravecz Nóra
-
Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.
Marilyn Monroe
-
Vannak az emberi életben pillanatok, amikor a feltartóztathatatlanul bekövetkezhető események egész láncolata egyetlen percbe torlódik össze. Az ember ösztönszerûleg érzi e perc jelentőségteljes voltát. Úgy rémlik előtte, mintha egy hatalmas épület meglazult alapkövénél állna. A legcsekélyebb rázkódás elegendő, hogy kiessék és véle együtt halomba dőljön az egész épület.
E. Marlitt