Ugrás a tartalomra
Miért van az, hogy a derekas emberek életük egyik felében semmivel sem jobbak a hitványaknál? - Alvás közben ugyanis mindannyian egyformák.
Kapcsolódó idézetek
-
Szerintem az igazságtalanok alusznak a legjobban, mert ők tojnak a világra, az igazak viszont a szemüket se hunyják le, és mindenért rágják magukat.
Émile Ajar
-
Minden lélek halhatatlan. De néhányan közülük olyan állapotban vannak, amit a legtöbb ember életnek sem nevezne. Ez egyfajta álomtalan alvás, majdnem azt mondhatnám, hogy kóma. Előfordul, hogy egy-egy lélek felébred ebből az állapotból. De olyanok is vannak, akik olyan sokáig alszanak, hogy nem tudni, magukhoz térnek-e valaha is. Hogy miért van ez így? Õszintén szólva halvány fogalmam sincsen. De mindenesetre ez az állapot már nagyon közel van a halálhoz.
-
Kétféle ember létezik: a jó és a rossz. A jó ember jobban alszik, viszont úgy néz ki, a rosszak jobban élvezik az ébrenlétet.
Woody Allen
-
Nem alszik mindenki, akinek csukva van a szeme. És nem lát minden nyitott szemû ember.
Anthony de Mello
-
Az ébren lévőknek egy és közös a világuk, az alvóknak mindegyike pedig külön világba lép.
Hérakleitosz
-
Álomban a lélek számára minden ugyanolyan jelenvaló és igaz, mint az ébrenlétben. És mindvégig eldönthetetlen marad számára, hogy álmodik vagy ébren van.
Platón
-
Míg alszunk, mindannyian gyermekek vagyunk. Nem tudjuk magunkon tartani az álarcokat, melyekkel azt bizonygatjuk, hogy nyugodtak, sikeresek és erősek vagyunk.
-
Jó volna nagyon sokat aludni. A nap huszonnégy órájából legalább tizenhatot. Az alvók elszakadnak az élettől, s meg is halnak egy kicsit addig, amíg fel nem ébrednek. Kényelmes állapot. Sok kellemetlenségtől megszabadít.
Szilvási Lajos
-
Nincs két egyforma ember a világon. Sokan vannak, akik egy adott területen jobb képességekkel rendelkeznek, mint mi. Viszont kivétel nélkül mindenkire igaz, hogy amíg bizonyos területeken kiemelkedő, másban nem annyira jó, vagy éppenséggel semmilyen képességekkel nem rendelkezik.
Gary Chapman
-
Mindenki fáradt lesz egy idő után. Aztán alszunk egyet éjszaka, és reggelre már nem leszünk fáradtak. Nem zárkózhatsz el bizonyos dolgoktól, csak azért, mert el fogsz fáradni.