Ugrás a tartalomra
Miféle isten az, akinek magyarázatokra van szüksége, és akivel állandóan az igent is meg a nemet is mondatják? Miféle törvényhozó az, aki semmit le nem írt? Miféle négy isteni könyv az, amelyeknek a kelte ismeretlen, s oly kevéssé hiteles szerzői minden lapon ellentmondanak egymásnak?
Kapcsolódó idézetek
-
Az egyetemes istennek egyetemes vallást kellett volna kinyilatkoztatnia. Miféle végzet okozza, hogy annyiféle vallás van a földön? Melyik az igazi a sok közül, melyek mindegyike azt tartja, hogy ő az, a többi pedig mind hamis? Joggal hisszük, hogy egyikük sincs ilyen megkülönböztetett helyzetben; a vélemények megoszlása és összeütközése vitathatatlan jele a kiindulópontul szolgáló elvek bizonytalanságának és homályosságának.
Jean Meslier
-
Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
-
Én nem hiszek abban, hogy Isten valóban olyan mindentudó. (...) Isten nem tud mindent. Õ minden. És azt is biztosan tudom, hogy nem is lelkes lény.
David Herbert Richards Lawrence
-
A nemlétezőben lehet hinni, a létezőt lehet tagadni. Istent lehet tagadni - de csak mint létezőt.
-
A vallás térdre kényszeríti az emberiséget egy olyan lény előtt, amelynek nincs kiterjedése és ugyanakkor végtelen, s mérhetetlenségével mindent betölt; egy olyan lény előtt, amely mindenható és soha nem teljesíti az ember kívánságait; egy olyan lény előtt, amely végtelenül jó és csak elégedetlenséget kelt; egy olyan lény előtt, amely összhangra törekszik és mindenütt viszályt és zûrzavart támaszt. Próbálja hát valaki kitalálni, milyen is a teológusok istene!
Paul Henry Holbach
-
Azt kérditek tőlem, mi az az isten? Ha én tudnám, magam volnék az isten, mert senki sem ismeri az istent és senki sem tudja, mi az az isten, csak az isten maga.
-
Akár létezik isten, akár nem, akár beszélt hozzánk, akár nem, az emberek erkölcsi kötelességei mindaddig ugyanazok lesznek, amíg a rájuk jellemző természetük megmarad, vagyis amíg érző lények lesznek. Van-e szükségük az embereknek istenre, akit nem ismernek, van-e szükségük láthatatlan törvényhozóra, titokzatos vallásra, képzeletbeli félelmekre annak megértéséhez, hogy minden túlzás nyilvánvalóan a vesztüket okozza, hogy saját fennmaradásuk érdekében tartózkodniuk kell e túlzásoktól, hogy önmaguk megszerettetése végett jót kell tenniük másoknak, hiszen ha rosszat cselekednek velük, akkor szükségszerûen magukra vonják bosszúvágyukat és haragjukat?
Jean Meslier
-
Egy keresztény képes elfogadni egy világot, melyben 9999 isten nevetséges és hamis tévképzet, az ő istene viszont - az Ószövetség Istene - igaz, valós és élő istenség. Egy keresztény ateista marad szinte az összes többi isten tekintetében, viszont teljesen teista lesz, ha a saját istenségére kerül a sor. Teljesen észszerû megszabadulni szinte minden istentől - teljesen felfoghatatlan megszabadulni attól az egy utolsó istentől.
Stefan Molyneux
-
Ha őszintén szereted Istent, nem kéne, hogy az legyen a célod, hogy minél jobban megértsd őt? Amikor több különböző Istennel kapcsolatos véleménnyel találkozol, nem kellene kérdéseket feltenned, bizonyítékok után kutatnod, és kitalálnod, hogy melyik az az egy, amelyik a legvalószínûbben igaz? Nem tûnik úgy, hogy sértés Istennel szemben, ha úgy teszel, mintha nem számítana? Igen mély különbségek vannak a különböző vallások között, egyáltalán nem magától értetődőek, és nem lehet mindegyiknek igaza. (Jóllehet, ahogy az ateisták szeretnek rámutatni, az viszont lehetséges, hogy mindegyik téved.)
Greta Christina
-
Mert, aki hiszi, amit nem tud: bolond.
És aki olyat tagad, amit nem ismer: szintén bolond.
És én vagyok a harmadik bolond, aki a kettő közé áll,
hogy jobbról-balról méltán leköpjék.
Mert Istent nem ismeri más, csak a magától-értetődés.
Weöres Sándor