Ugrás a tartalomra
Miközben a regényalakot formáltam, egyre jobban megkedveltem benne az embert, és nem volt okom megölni őt, mert rájöttem, hogy egy komoly író nem ölhet meg egy regényalakot, ha nincs rá meggyőző oka.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem szokom le az írásról, amíg lehet írni, addig csinálom, mert jó csinálni. A mûvet létrehozni jó, mert közben nagy kalandok várják az embert.
Spiró György
-
Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit.
Stephenie Meyer
-
Az író elsősorban nem azért ír, hogy olvassák. Persze hogy szeretné, ha olvasnák. De elsősorban az írásért ír, mindenekelőtt azért, mert ez az ő létezési módja, mert így veszi birtokába - ő és a könyve - a valóságot.
Félicien Marceau
-
Nagyon nehéznek találtam a regényírást, és erre gyakran reagáltam azzal, hogy nem írtam. Ez egy jól bevált eljárás az első könyves szerzőknél, amelyet szívből támogatok.
Nathan Filer
-
Amikor író szerettem volna lenni, akkor úgy gondoltam, az író olyan dolgokat ír, amit mindenki szeret. Amikor nem szerettem volna író lenni, az abból a felismerésből fakadt, hogy nem lehet olyasmit írni, amit mindenki szeret; különösen nem azt, amit én szeretek.
Veres Attila
-
Azért szeretek szórakoztatóirodalmat írni, mert könnyed kikapcsolódással és sok-sok érzelemmel mindig el lehet jutni az emberek szívéhez. És amikor már ott vagyok és befogadtak, mindig nyitottak arra is, amilyen érdekességgel vagy komoly dologgal is meg szeretném ismertetni őket - vagy éppen csak emlékeztetni rá, miért fontos ez.
-
Az írót, mint alkotó mûvészt, aki újat is ad - mert hiszen ez a lényege - feltétlenül egy magasabb rendû emberként fogom fel, mint átlag olvasóját. Ezen nem is érdemes vitatkozni.
-
Imádom a dialógust. Nincs a történetmondásnak annál erőteljesebb eszköze; de a szerző nem teheti meg, hogy egyszerûen kitalál valamilyen dialógust a szereplőknek.
Adam Makos
-
Nem terveztem el, hogy novellát fogok írni, csak egy idő után észrevettem, hogy nem ütögetem az entereket, és a sorok egész mondatokká állnak össze, és úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a prózában.
Sally Rooney
-
Kinyit egy kaput egy író, és fejleszt rajtam valamit, egy kicsit megpróbál magához felemelni, ha nem adom fel, ha úgy vagyok vele, hogy nekem ez fontos, én szeretném ezt megérteni, hogy tényleg élmény legyen belőle.
Tompos Kátya