Ugrás a tartalomra
Mily boldog az, ki feddhetetlen.
A világ is feledi, ki elfeledte már.
Ez a makulátlan elme örök ragyogása!
Az ima meghallgatásra lel, s a kívánság lemondásra.
Kapcsolódó idézetek
-
Imádkozz, hogy a boldogság pillanatai olyan élesek legyenek, hogy elmosódjanak mellettük a problémáink. Nem tudod, kihez vagy mihez imádkozol, de megteszed. Még azt az életet se sajnálod, ami nem adatott meg, mert addigra halott leszel. És a holtak nem éreznek semmit, még szánalmat se.
-
A világ kiteljesedik előtte. Képtelen szavakba foglalni azt, ami eléje tárul. Úgy érzi, mintha egy hatalmas boldogsághullám kimosná a testéből és a lelkéből az évek során felhalmozódott hordalékot, a bánatszemetet, a fájdalmakat, a félelmet és a kínt; úgy érzi, hogy az örökkévalóság többé nem ígéret, hanem tény; felfogja, hogy mit kell még tennie, amíg ezt az életet éli, és mi lesz a feladata az ezután következő világokon – mert lesznek, vannak ilyen világok, hiszen a halállal semminek sem szakad vége.
Dean Ray Koontz
-
Nem szabad mindenről megfeledkezve átadnunk magunkat az élet boldog szakaszainak. A pillanat nagyon is mulandó, különösen az, amikor legyőzhetetlennek érzi magát az ember.
Lucinda Riley
-
A világ fekszik mozdulatlanul
felforr az öröm a várakozás
királynői méltóságával
a különleges nap
ahogy elénk vonul
(...)
s én is imára hajtom homlokom
hogy önnel örök társ vagyok
a különleges napon hadd köszöntöm
s kívánjak boldog születésnapot.
-
Mi (...) itt a boldogság
E mulandó világon,
Ha nincs semmi állandóság
E remegő ágszálon?
Egyedül csak a reménység
Szent biztatással táplál,
Hogy az égben nem leszen vég
S lelkem új örömre száll.
Dukai Takách Judit
-
Boldog az az ember, aki nem vétkezik szóval, és akit bûne miatt nem kínoz fájdalom. Boldog az az ember, akit nem vádol a szíve, és aki nem süllyed reménytelenségbe.
Biblia
-
Oly érdekes, oly szép ez a világ,
Oly sok szépséget láthat, aki lát.
Ne hunyd be szemed, bátran nézz körül,
S meglátod majd, a szíved mind örül.
Benedek Elek
-
Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, a kinek az Úr bûnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.
Biblia
-
Az emlékezetvesztés áldás. Az ember elfelejti a gyászt, a fájdalmat, a féltékenységet. Csak felébred, és az élete egy tündöklő, tiszta lap.
-
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.