Ugrás a tartalomra
Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog.
Kapcsolódó idézetek
-
Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei!
Erich Kästner
-
A gyermek lelke olyan, mint a tükör, mely váltakozva fordul új és új irányba s fényt keres, napok, holdak, csillagok, vagy pislogó gyertyák fényét, mit önmagáról visszatükrözhessen.
Wass Albert
-
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tûnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.
Paulo Coelho
-
A felnőtt kiönti a lelkét, csak közben hazudik, kamuflál, saját maga előtt is leplez. Panaszkodik, de nem a lényegről. A gyerek viszont jobbára makacs, dacos, nem árulja el csak úgy, hogy ez meg ez a bajom, viszont egy idő után rajzban, játékban esetleg kirobbanóan jeleníti meg a problémáját.
Vekerdy Tamás
-
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a gyerekek a bánatot is hordozzák magukban, és mint minden egyéb érzelmet, ezt is mélyebben, erősebben élik meg; még képlékeny a lelkük, jobban formálható, és úgy szívják magukba a világot, mint a szivacs. A világ pedig nem nézi a kort, megdolgozza a lelket.
Mohamed Mbougar Sarr
-
A gyerekekkel könnyû. Ha egyszer sír, az azt jelenti, hogy éhes. Ha tovább sír, akkor fáradt. Csak felnőttként válik bonyolulttá a dolog. Elrejtjük az érzelmeinket, fal mögé rejtőzünk. Eljutunk arra a pontra, amikor már azt se tudjuk, ki mit gondol vagy érez. Akaratlanul is, de mesterei leszünk az álcázásnak.
-
Az ember néha igazán elcsodálkozik a gyerekeken. Némelykor egészen váratlanul kirobban egyik-másik, akiről az ember azt gondolná, hogy semmi sem izgatja az égvilágon. Van olyan érzékeny természet, amelyik nem tud kifejezésre jutni mindaddig, míg el nem hajszolják a tûrőképessége határáig.
Agatha Christie
-
A csecsemő kezdetben ösztönlény. (Ha éhes, szomjas, kakis... ordít, ha jóllakott, gügyög.) A kisgyermek érzelmi lény. (Gondoljunk arra az üvöltésre, amely olykor apró vágykielégítetlenség hatására jelentkezik és arra a szívből jött kacagásra, amellyel parányi örömöket jutalmaznak a kisgyermekek.) A kamaszkor táján alakul ki a felnőttekre is jellemző logikus gondolkodás készsége. (Ilyenkor már nem szimpátia alapján, hanem igazságérzetből ítélkeznek a gyerekek.) Szellemi életünk azonban folyamatosan tovább fejlődhet, és eljuthatunk az érzelmektől meglehetősen függetlenített, belátásból fakadó, teljes emberiségben gondolkodó közösségi magatartásig.
Montágh Imre
-
A gyermekben nincs harag, féltékenység, neheztelés, irigység vagy gyûlölet. Az újszülött lélek makulátlan. Csak később ismerjük meg a lelket megkeserítő haragot, csalódottságot, veszteséget, fájdalmat, félelmet és igazságtalanságot. Lelkünk ezektől válik homályossá.
-
A versek akár a gyerekek. Szeretnek olykor a szülők köré gyûlni, körbeülni őket, lábukhoz kuporodni, áhítattal figyelni minden egyes rezdülésüket. Kíváncsiak, folyton érdeklődőek: hogyan születtem, miért születtem, vártatok rám, ilyennek képzeltetek? Önmagukat kereső keserû út kezdete. A versek akár a gyerekek. Lehetnek fáradtak, energikusak, simulékonyak olykor hamisan huncutak. Nem lehet haragudni rájuk. Sokszor értelmetlenül idegennek hatnak szavaik, melyek sérülékeny lelkük bölcsőjéből szállanak a nagy, ijesztő világ vákuumába. Ezek idővel mind értelmet nyerő, igazán mély jelentésekké válnak.
Egri László