Ugrás a tartalomra
Milyen borzasztó úgy élni, mikor az ember senkinek sem jelent többé semmit, csak éppen "tölti az időt", mert kénytelen vele, s aztán meghal. De még borzasztóbb "tölteni az időt", mikor az ember fiatal, erős, mikor övé lehetne az élet, a szerelem.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle! Ha nincs mellettem, nélküle az a bonyolult biológiai folyamat, ami tulajdonképpen az életem, csak hamisított létezés. Üres, abszolút tartalmatlan látszat.
Szilvási Lajos
-
Milyen borzasztóan könnyû a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívabb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság.
Szabó Magda
-
Milyen borzasztóan könnyû a fiatalnak, ha a legkonkrétabb és legobjektívabb nehézségei vannak is, pusztán amiatt, hogy olyan elképesztően teherbíró, és még annyi ideje van mindenre, s milyen tragikus, hogy az ember erre csak akkor jön rá, mikor rég mögötte már az ifjúság.
Szabó Magda
-
- Azt hiszem, borzasztó veszélyesen kellene élni, már ha erre az embernek lehetősége adódik. De az élet, egészében véve, nagyon is ártalmatlan.
- Azért vannak kivételes percek.
Agatha Christie
-
Az élet erősebb nálunk, a létező világ mit sem törődik az egyénnel. Ez borzasztó - mondom egyszer, máskor meg: ez gyönyörû. Mindenesetre: erő ez, pusztító és teremtő, és hiába is próbálnánk kivonni magunkat a hatása alól, nem lehet kiszállni.
Szabó T. Anna
-
Nincs annál szörnyûbb, mint amikor nem szerethetünk... az élet olyan üres, és az ürességnél nincs borzasztóbb.
Lucy Maud Montgomery
-
Nem szomorú dolog azt gondolni, hogy az élet, az igaz barátok és a család szeretete ad értelmet az életünknek. Sokkal szomorúbb, ha valaki azt gondolja, hogy egy sokkal hatalmasabb szeretetre van szüksége, mint azokéra, akik úgy döntöttek, hogy azt a rövid kis időt, amíg élnek, vele akarják tölteni.
Penn Jillette
-
Az élet nem ér semmit, mert rövid. Az az értelme, hogy elfogyjon, használjuk, töltsük, éljük, érezzük, hogy megtöltsük annyi hibával és csodával, amennyivel csak tudjuk. És aztán el kell engedni.
-
Kegyetlen az élet. Tesz rá, hogy ki öreg vagy fiatal, férfi vagy nő, szeretett vagy gyûlölt. Csak arra számíthat az ember, hogy vele is ugyanolyan méltánytalanul fog bánni, mint mindenki mással.