Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik...

Kapcsolódó idézetek

1. Mi az ember? Testét illetve gyönge, törékeny holmi, nem kell hozzá barátságtalan szélfúvás, elég egy kis nyári szellő, és máris összeomlik. Természete éppoly védtelen és ingatag, mint egész lénye, gyakran segítségre is szorul. Lelke azonban magas helyről származik - a fenséges gondolkodás titkos birodalmából; míg testével a földön él, természetével énjét ápolgatja, gondolatai a legtitkosabbak, hiszen a születésüknél egyedül ő bábáskodik, senki más. Lucius Annaeus Seneca
2. Az ember majd úgy teremt világot, hogy elrejti mind, ami megmaradt. Lentről nézi szívét fenn az ágon, és üres mellkasát a fa alatt.
3. Elgondoltam, hogy milyen titkos teremtmény is az ember! Nappal küszködik azzal, ami van; s éjjel pedig küszködik azzal, ami nincs. És ha elmúlik a nap és elmúlik az éjjel, akkor az, ami volt, egészen egyforma lesz azzal, ami nem volt. Tamási Áron
4. Olykor az éjszaka kellős közepén egyszer csak arra riad az ember, hogy voltaképpen magányos a házasságában vagy hogy ideje lenne eltöprengenie arról, hogy a fogyasztása milyen hatással van a bolygónkra, másnap azonban milliónyi apró tennivalója akad, és aztán a rá következő nap megint. Márpedig, amíg se vége, se hossza ezeknek az apró dolgoknak, addig az ember mindig fel lesz mentve az alól, hogy megálljon és szembenézzen a nagy dolgokkal. Jonathan Franzen
5. Szánalmas kis lény az ember, önnön sorsán túl nem lát, Könnyen megtéveszti néhány jól irányzott hazugság.
6. Az Ént különösképpen titokzatos homály veszi körül, és kevesebbet tud önmagáról, mint az őt környező világon bármiről. Az ember azonban nincs tudatában önmagát illető tudatlanságának.
7. Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyûglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él. Füst Milán
8. A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára. Szent-Györgyi Albert
9. Az ember megszületik és él - ennyi a bizonyosság. Néha úgy érzi, hogy valamilyen erő hordozza, néha, hogy elhagyja. Létének alapjait nem ismeri. Életének valószínûleg csak annyi az értelme és feladata, hogy némi fényt gyújtson a létezés sötétségében, fényt - akármilyen picit is - vigyen a kapcsolataiba, s egy kis melegséget. Popper Péter
10. Az ember belemerül a teljes álomba. Mit csinál ezalatt a lélek? Magamagában él, mint a kormányos szélcsendben, mint a tükör éjjel, mint az a hárfa, amelyet senki sem érint; új izgatásra vár. Jean Anthelme Brillat-Savarin