Az ember majd úgy teremt világot, hogy elrejti mind, ami megmaradt. Lentről nézi szívét fenn az ágon, és üres mellkasát a fa alatt.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember azt látja a világból, amit a szívében hordoz. Johann Wolfgang von Goethe
2. Az ember, mihelyt a létezését rázza meg valami gyökerestől, az egészet, a mivoltát, akkor ott áll meztelen. A lelke. Mert olyan ez, mint a fergetegek, ez aztán igazán elsöpri előle, amivel annyit nyûglődött: az apró keserveket és bajokat, s felbukkan, mint a nap, a létezésnek egy sohasem sejtett mélysége és csodás öröme. Ráeszmél arra a csodára, hogy él. Füst Milán
3. Milyen kicsiny az ember, s mégis mit nem tesz fel magáról. A teremtés koronájának tartja magát... s az éjszaka csendjében gyengébb a kicsiny hernyónál, aki a fa ágacskáján a levelek alatt gubbaszkodik... Móricz Zsigmond
4. Amikor az ember életben próbál maradni, csak azt látja, amit látnia kell; a többi a kerítés mögött marad. Stephen King
5. A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.
6. Az ember olyan lény, aki mindenben értelmet keres, de szerencsétlenségére egy értelem nélküli világba vetette a sors. Irvin David Yalom
7. A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre. Mi pedig kivágjuk őket és papírt csinálunk belőlük, hogy megörökíthessük az ürességünket. Kahlil Gibran
8. A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre. Mi pedig kivágjuk őket és papírt csinálunk belőlük, hogy megörökíthessük az ürességünket. Kahlil Gibran
9. A teremtő teremt, a teremtmény meg lerombol, A felhők fölé építettünk mennyországot betonból, De akkora a súlya, hogy a föld alá vitt bennünket, És a föld alatt sötét van, nem találjuk a lelkünket.
10. Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek. József Attila