Ugrás a tartalomra
Milyen veszedelmes dolog is a szeretet, hisz a közönséges halandók képtelenek pontosan megállapítani, mennyit szabad adni és elfogadni belőle.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek nagy része áhítja a szeretetet, de nem tudja, hogyan kell adni.
Zalatnay Sarolta
-
Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy csak annyi szeretetet és megbecsülést fognak kapni másoktól, amennyit maguknak adnak. Sokan azt hiszik, annyi tiszteletet kapnak majd a másiktól, amennyit neki adnak. Ez hazugság. Nem mûködik.
Csernus Imre
-
Hiszen a pénz mindenható. Mennyi szerelmet lehetne kapni érte! Hamis, hazudott szerelmet, mosolygó arcok ragyogását, kik azt nem érzik; tiltott, bûnös szerelmet, kik azt titkolják; csak ennek az egynek a szerelmét nem, aki igazán, híven, boldogan szerethet.
Jókai Mór
-
Az a baj az emberi vonzalommal, hogy nem lehet tudni, viszonzott-e.
Becca Fitzpatrick
-
Akik csak azokat szeretik, akik megérdemlik - azok nem tudják, mi a szeretet.
-
A szerelem, amiről sajnos oly keveset tudok, nem megvehető, csak adható, és én úgy érzem, nem áll módomban, hogy önnek adjam és önnek szintén nincs módja rá, hogy elvegye.
-
A szerelmesek túl meggondolatlanok és vakmerőek ahhoz, hogy teljesen megbízhassunk bennük.
-
Az ember megveheti mások testét, idejét, földi javait, de a szeretetüket soha. Egyesek úgy dönthetnek, hogy adott árért cserébe szeretetet színlelnek. Némelyek olyan tökélyre fejlesztették e szerepjátszást, hogy lehetetlenség észrevenni a csalást. De a szeretetet nem könnyû megjátszani. Hatalmas árat kell fizetni érte. Nem éri meg.
Leo Buscaglia
-
A szerelem nagyon súlyos dolog, és olyan módokon fogja meg az embert, amikre nincsen elkészülve.
Herbert George Wells
-
A szeretet kötelezettség, tulajdonképpen veszedelmes és kockázatos szenvedély.
Szabó Magda