Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.

Kapcsolódó idézetek

1. El kell gondolkodnunk azon, miért ragaszkodunk annyira az elvárásainkhoz? Az elvárt csak szilárdan tart minket. Egy helyben. Mozdulatlanul. A várt csak a kezdet. A váratlan az, ami megváltoztatja az életünket!
2. Az ember mindig remél. Ez adja az élet sava-borsát, nem a kalandok, az izgalmak. A remény az, amely velünk tart, bennünk van, onnan ki sem szakítható. Ettől hisszük, hogy megváltozik, ami rossz, és jóra fordul minden. Persze nem rögtön, nem most. Majd egyszer.
3. Könnyû úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk. Nagy Bandó András
4. Van, amikor felteszed a szíved valamire és ragaszkodsz hozzá, pedig már tudod, hogy nem lesz belőle semmi, de mégis remélsz. (...) A remény, az álmok és a vágyak: ezek a feltételei annak, hogy valamiben higgy.
5. Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé. Henri-Frédéric Amiel
6. A remény olyan kívánság, melynek beteljesülésében bizonyos fokig bízhatunk. Reményünk szilárdsága vagy esendősége kizárólag bizakodásunk kisebb vagy nagyobb mértékétől függ, és minden remény tartalmaz kétséget is; mert ha bizakodásunk olyan fokra jutott, hogy minden kétséget kizár, akkor már bizonyosságról beszélünk, és kész ténynek tekintjük, amiben addig csak reménykedtünk.
7. Az ember várja a váratlant, és hisz a csodában. Aztán idősebbek leszünk, és az ártatlanság szertefoszlik. A való élet az álmok útjába áll, és ránk zuhan a felismerés, hogy nem válhatunk azzá, amivé akartunk; hogy talán meg kell elégednünk egy kicsit kevesebbel is. Miért adjuk fel a hitet önmagunkban? Miért hagyjuk, hogy tények és számok, vagy bármi más irányítsa az életünket az álmokon kívül? Cecelia Ahern
8. Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk.
9. Jó néhányan azt hiszik, hogy minden Istenen és a körülményeken múlik. Istentől várják a változást, így aztán nem fejlődik sem a személyiségük, sem a hitük. Fontos az elhatározás, az aktív hozzáállás. Isten mellettünk van, támaszkodhatunk rá, de nem lép helyettünk. Sterczer Hilda
10. Néha nem könnyû látni, milyen jó is lehetne az életünk, nem könnyû látni, miben reménykedhetünk, mert az, ami van, olyan fájdalmas, hogy eltakarja a jövőt. Máskor viszont úgy látjuk, hogy ha elég kitartóan, elég őszintén, teljes szívünkből reméljük azt, amit remélünk, akkor valósággá válhat. Talán ettől olyan különleges dolog a remény. Charles Martin