Ugrás a tartalomra
Mindaddig nem lesz vége az állam, és vele együtt az állampolgárok nyomorúságának, míg a filozófusok királyok nem lesznek az országban -, vagy pedig a mai, úgynevezett királyok, a hatalom urai igazán és mélységesen filozofálni nem fognak, vagyis amíg egymásra nem talál ez a kettő: az államhatalom és a filozófia.
Kapcsolódó idézetek
-
Valahányszor a filozófusok és költők valamilyen igazságot, nézetet vagy elvet túlhaladnak és félretesznek, akkor érkezik nagy lassan egy-egy király, aki épp most jut el idáig, aki most épp ezt tartja a legújabbnak és legjobbnak, és azt hiszi, hogy aszerint kell cselekednie... Bizony így áll a dolog a királysággal! A királyok nemcsak nagy emberek, sőt, nagyon is középszerû emberek, mindig elmaradnak néhány stációval.
Thomas Mann
-
Mi a jobb, ha hazád királyság, vagy ha köztársaság? Négyezer esztendeje vitatkoznak erről az emberek. Kérdezd meg a gazdagokat, melyik a jobb: valamennyien az arisztokrácia mellett foglalnak állást, kérdezd meg a népet: a demokráciát választja, a királyságot kizárólag a királyok részesítik előnyben. Hogyan lehetséges hát, hogy csaknem az egész világon mégis királyok uralkodnak? (...) Az igazi ok az, mint többen is kimutatták, hogy az emberek nagyon ritkán méltók rá, hogy maguk kormányozzák magukat.
Euripidész
-
Nincs semmi rossz a hatalomban, ha a hatalmat helyesen használják. Láthatjátok, mi történik, ha néhány filozófusunk eltér az alapoktól. És az egyik legfőbb gond a történelemmel az, hogy a szeretet és a hatalom fogalmát általában szembehelyezték egymással, így a szeretetet a hatalomról lemondásként értelmezték, a hatalmat pedig a szeretet elutasításaként.
Martin Luther King
-
Ma egészen más történik... A közhatalom a tömegek egy-egy képviselőjének a kezében van. Ezek annyira hatalmasok, hogy minden oppozíciót széttörtek. Annyira és oly ellentmondás nélkül a közhatalom urai, hogy nehéz volna a történelemben a kormányzás még egy ily hallatlan példájára találni. És kétségtelen, hogy ez a kormányzat, ez a közhatalom egyik napról a másikra él... Nem tudja, hogy hová tart, mert hiszen valójában nem is tart sehová... az ily hatalom szerepe pusztán egy-egy óra nehézségeinek a lebírására szorítkozik; nem megold, hanem elodáz, felhasználva mindazokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésére állanak, noha a következő óra mind nagyobb veszélyei éppen így halmozódnak fel. Ilyen mindig a közhatalom, valahányszor azt a tömegek közvetlenül gyakorolják. A tömeg élete tervtelen és a szelek martaléka... És ez az ember dönt korunkban.
José Ortega y Gasset
-
Politizálni se merek, mert ha nem forradalmárkodunk elegen, akkor a rendszer megmarad, és megbünteti a forradalmárokat, de ha meg nem politizálok, akkor a forradalmárok nem lesznek elegen, és rábólintok egy olyan rendszerre, ahol ha politizálnék, meg lennék büntetve.
Kellerwessel Klaus
-
Az emberi társadalmak története küzdelmek sora az uralkodók és az elnyomottak, a gazdagok és a szegények, a hatalomra törők és szolgasorba vágyók, meg azok között, akik fel akarják szabadítani önmagukat és embertársaikat. A hatalom és a szabadság, az uralom és a lázadás, az állam és társadalom elvei örökös ellentétben állnak. Ez a feszültség sohasem oldódik; az emberiség ma ebbe az irányba halad, holnap meg abba. Egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása nem jelent valami titokzatos törést a fejlődésben, vagy egy még titokzatosabb fejlődési szakaszt; egy új rendszer felemelkedése vagy egy régi bukása pontosan az, aminek látszik.
-
A jó uralkodónak szükségképp filozófusnak és így egyszersmind a filozófusnak uralkodóhoz hasonlónak kell lennie.
-
A filozófia nem más, mint az emberi elme számára megoldhatatlan problémák halmaza. Ezért hívják filozófiának, nem pedig tudománynak vagy történelemnek.
Eric Kaplan
-
Az állam annak a törvényhozó és igazgatási gépezetnek az elnevezése, amelynek segítségével a nép bizonyos ügyeit bonyolítják - méghozzá rosszul. Nincs benne semmi szent, semmi titokzatos. Az államnak nincs több lelkiismerete vagy erkölcsi küldetése, mint annak a kereskedelmi cégnek, amelyik egy szénbányát vagy egy vasutat mûködtet. Az állam pont annyira létezik, mint az istenek és az ördögök. Velük együtt az ember teremtménye, tükröződése más emberek számára, az egyéné, az egyetlen realitásé. Az állam csak az ember árnyéka, korlátoltságának, tudatlanságának és félelmének árnyéka. Az élet az emberrel, az egyénnel kezdődik és vele végződik.
Emma Goldman
-
Soha, semmilyen birodalom vagy királyság örökké meg nem áll a lábán, virágozzék is sokáig erőben és hatalomban. A birodalmak, államok és királyságok olyanok, mint az emberi lény: megszületnek, deli ifjú-, majd férfikorba lépnek, végül megöregszenek és meghalnak. Nincs tehát értelme uralomra törni más népek felett, mikor eme uralom úgyis csak átmeneti és bizonytalan, mint a futó felhők az égen.
Lőrincz L. László