Mindegy, hány évesek a gyerekek, az ember úgyis folyton aggódik értük, szorong és retteg, és magát hibáztatja minden nanoszekundumért, amikor nem boldogok. Inkább felgyújtanánk magunkat, mint hogy még egyszer látnunk kelljen, amint könnybe lábad a szemük.

Kapcsolódó idézetek

1. Mindig aggódunk a gyerekeinkért. Nem számít, hány évesek. Mindig vigyázni akarunk rájuk.
2. Hogy is felejtheti el egy felnőtt ember olyan tökéletesen a fiatalságát, hogy egy szép napon már egyáltalán nem emlékszik rá, milyen szomorúak és szerencsétlenek lehetnek néha a gyerekek! Teljesen mindegy ugyanis, hogy az ember egy eltört baba miatt sír-e, vagy pedig valamikor később azért, mert egy barátját veszíti el. Az életben sohasem azon múlik a dolog, miért szomorkodik az ember, hanem csakis azon, hogy milyen mély a szomorúsága. A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei! Erich Kästner
3. A felnőtteknek az a rossz tulajdonságuk, hogy szüntelenül kíváncsiskodnak. Főleg akkor, ha gyerekekről van szó. "Honnan jöttél, hová mész? Miért vagy egyedül? Meg ne fázz! Jaj, de édes! Meg kell zabálni, ugye, megsimogathatom? És hány éves? (...)" - és más effélék. Az ember már az ötödik percben unja, de még egy óra múlva sem mondhatja, hogy hagyjanak békén, szálljanak le rólam, mert akkor kitör a vihar.
4. A felnőttek gyakran mondogatják, hogy tartozunk a fiataloknak azzal, hogy reményt adjunk nekik. De nekem nem kell a maguk reménye. Nem akarom, hogy reménykedjenek. Azt akarom, hogy pánikoljanak! Azt akarom, hogy úgy érezzenek, ahogy én érzem magam mindennap. Ezután pedig azt akarom, hogy cselekedjenek. Azt akarom, hogy úgy viselkedjenek, mintha személyes krízist élnének át. Azt akarom, hogy úgy cselekedjenek, mintha égne a házuk. Merthogy ég is. Greta Thunberg
5. A gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket.
6. A gyerekek nap mint nap éreznek hasonlót. Dühbe gurulnak, s azt mondják apjuknak-anyjuknak: "Gonosz vagy! Utállak! Bárcsak meghalnál!" Az anyák - mint értelmes, józan teremtések - nem veszik zokon, oda sem figyelnek. Ám mikor felnövünk, még mindig gyûlölhetünk ugyan, de már nem akarunk gyûlöletből ölni. Vagy ha mégis... nos, akkor börtönbe kerülünk. Agatha Christie
7. Nincs annál rosszabb, mint amikor tehetetlenül vagyunk kénytelenek végignézni, ahogy gyermekeink esztelenséget követnek el, és jóvátehetetlen hibákat vétenek, megkeserítve ezzel nem csak saját, de mások életét is. Ashley Carrigan
8. Bármilyen mélyen foglalkoztasson is gyermekeink sorsa, bármennyire igyekezzünk is segíteni nekik, hogy elviseljék a szenvedést, meg kell védenünk elménket a szüntelen, céltalan aggódás pusztításától.
9. Napjainkban az emberből nem lesz felnőtt, megmarad gyereknek. A gyerekek pedig hûvös szemmel nézik a világot. Én is. Nem mintha a hozzám hasonlóknak nem volnának szorongásaik. Szörnyû szorongások gyötörnek. De a szem, az hideg marad. Hideg, akár a kő. És nincsenek könnyei. Natalia Ginzburg
10. Felnőtt emberként állandóan magunk mögé, a múltba nézünk, vagy a jövőért aggódunk. Egyetlen pillanatot nem élünk meg, ez a jelen. Pedig ez volna maga az élet.