Ugrás a tartalomra
Minden, ami csak létezik, részese a keletkezés és lebomlás végtelen körforgásának. Ennek megfelelően fenntartható kertünk lehet ugyan, de arra ne számítsunk, hogy tartósan ugyanúgy fog kinézni, hiszen vég nélkül folyik benne a változás, az átalakulás mind a mûködését, mind a látványát tekintve. És ez így van rendjén!
Kapcsolódó idézetek
-
Minden kert a természeti erőforrások tárháza! Van víz, amelyet az égből kapunk, van talaj, amely befogadja és táplálja a növényeket, van biomassza, amely folyamatosan termékenyen tartja a talajt, és ott vannak az állatok, illetve a mikroorganizmusok is, amelyek ugyancsak hozzáteszik a magukét az egészhez. Igaz, ezeknek nem mindegyike áll folyamatosan rendelkezésre, és nem is okvetlenül abban a mennyiségben, amit elsőre gondolnánk, pláne nem a klímaváltozás idején. A dolog szépsége ugyanakkor, hogy rajtunk múlik, mennyire életképes, egészséges és fenntartható rendszerré áll össze a kertünk.
-
Az egészséges kertben (majdnem) minden körforgásban van, mindenben megfigyelhető a keletkezés és az elmúlás egyensúlya.
-
Ha csak az evolúció szempontjából nézzük az életet - nemcsak az emberét, hanem bármiét -, akkor az, hogy folyamatosan jönnek létre az újabb és újabb változatok, egyszerûen arra szolgál, hogy a faj a változó környezetben fönn tudjon maradni. Soha nem lesz tökéletes, de cserébe túlélőképes lesz.
-
A teremtést nem olyasminek kell tekinteni, ami egyszer megtörtént, hanem örökös folyamatnak, valaminek, ami örökké megújul és újra végbemegy, de mindig más formában. Semmi teremtett dolog nem pontos hasonmása egy másiknak, mindegyik teremtés örök és egyedüli a maga módján.
Martin Buber
-
Kertet építeni annyi, mint egy mások számára is látható, érzékelhető, élvezhető szép világot, egy kápráztató életegyüttest megteremteni. Aki kertet alkot, az szépséget, maradandóságot teremt.
-
A természet nem leuralható, nem alakítható át korlátlanul és következmények nélkül az ember igényei szerint. Az ökoszisztéma újra és újra jelezni fogja, hogy saját törvényszerûségei vannak.
Zilahi Anna
-
Kertészkedve átélhetjük, mi az a fenntarthatóság, de közben azért élhetünk is.
-
Az életet nem lehet valami változatlannak és megmerevedettnek tekinteni, az élet sohasem vesztegel egy színvonalon, a pusztulás és keletkezés örökös folyamatában van. Az életben ezért mindig van új és régi, növekvő és elhaló, forradalmi és ellenforradalmi.
Joszif Visszarionovics Sztálin
-
Fogyasztói és mindent eldobó társadalmunknak végre fel kell ismernie, hogy semmi nem határtalan. Hiszen csak ez az egy, gyönyörû bolygónk van, és meg kell őriznünk saját magunk, a gyermekeink és az összes jövő generáció számára. A természet sokszínûsége és a sértetlen ökoszisztémák minden élőlény számára - mi is idetartozunk - nem a luxust jelentik, hanem nélkülözhetetlenek a túléléshez.
Jane Goodall
-
A stabil, egészséges kert valójában nem más, mint tökéletesen kiegyensúlyozott élő rendszer: minden kis fogaskeréknek megvan a maga feladata a nagy egészben, és mindegyik fogaskerék mûködése függ valamiképpen a többiétől. Jobb, ha nem szerelünk ki egyet sem.