Ugrás a tartalomra
Minden, amit a gyermekünk tesz, kész csodának tûnik. Soha nem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor a gyermekeim először rám mosolyogtak, amikor első lépteiket megtapsoltuk és (...) nincs csodálatosabb érzés, mint amikor a karunkon alszik el egy gyermek, s mi arra gondolunk, milyen jó, hogy vigyázhatunk rá.
Kapcsolódó idézetek
-
Nagyon sok szempontból jó volt anyának lenni. Az egyik határozottan az volt, amikor az ember a karjába veszi a kicsit, és ringatva elaltatja. Aztán az, amikor összehajtja a kis ruhácskáit, vagy megszoptatja vagy amikor boldogan felnéz az emberre, vagy alvás közben figyeli, és arra gondol, mikor fog majd felébredni.
J. R. Ward
-
Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszûnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.
-
Sokáig feküdtünk egymás karjában. Néha elgondolkodom, nem ez volt-e a legboldogabb pillanatunk. Most először bíztunk egymásra többet egy simogatásnál.
Graham Greene
-
A csodák elférnek apróságokban is. Egy el nem csókolt csókban... egy simogatásban. Egyetlen anyai tekintetben. A szerelmünk két csepp szavában, amikor azt mondjuk: szeretlek.
-
Nincs örömtelibb dolog egy gyerek nevetésénél, és semmi sem csodálatosabb egy gyerek mosolyánál. Márpedig mindannyian ilyen gyerekek voltunk hajdanán. Az örömre való fogékonysággal jöttünk a földre.
Marianne Williamson
-
Az a szeretet, amit a szülők éreznek a gyerekeik iránt, különleges. Mindenki más esetében van egy pillanat, amikor elkezdjük megszeretni - de a gyermekünkkel más a helyzet. Õt már akkor is szerettük, amikor még nem is létezett. Minden anyát és apát sokkol, hogy amikor gyerekük lesz, milyen elsöprő erővel önti el őket az érzelmek árja, szinte ledönti őket a lábukról. Felfoghatatlan, mert semmivel sem lehet összehasonlítani. Olyasmi, mint megpróbálni leírni valakinek, aki az életét egy sötét szobában töltötte, hogy milyen érzés a homok a lábujjaink között, vagy egy hópehely a nyelvünkön. Szárnyakat bont tőle a lélek.
Fredrik Backman
-
Milyen csodás érzés egymást megölelni,
a másik karjában biztonságra lelni.
Hallgatni közösen szívünk dobbanását,
s érezni, hogy lelkünk megtalálta mását.
Aranyosi Ervin
-
Mindig csodákra vártam, mint apró gyermek, hogy egyszer igaz legyen, amit mesélnek nekem, hogy lássam az angyalokat és a tündéreket, hogy kicsiny mackócskám életre keljen és dörmögve táncoljon, s hozzám dörgölőddzék, ha mindenki elhagy is. Mindig csodákra vártam! És most is, minden este úgy fekszem le, mint aki reggel talán egy más életben, más emberek közt ébred, és csak ámuldozik majd, hogy mily keserves, mily nyomasztó volt az álma.
Végh György
-
Mindennap emlékeztetni foglak, milyen csodálatos érzés, amikor a tested az enyémhez ér. Eszedbe juttatom a jó időszakokat, és segítek elfelejteni a rosszat. Emlékeztetlek, ki vagy, amikor az élet pofon üt, és kétségek ébrednek a szívedben. Berontok hozzád az éjszaka közepén, és addig csókollak, amíg a félelem nem lesz más, csak félelem, és már nem uralkodik fölötted. Vállalom a kockázatot az ingatag szíveddel szemben, ha ez azt jelenti, hogy az enyém.
-
Ha a gyerekünkről van szó, nincs tett, mely elképzelhetetlen, nincs döntés, mely lehetetlen. Tesszük, amit kell, hogy tökéletes életet biztosítsunk.