Ugrás a tartalomra
Minden azzal kezdődik, hogy elkezdesz vágyni valamire, olyan dolgokról kezdesz fantáziálni, amikről korábban még csak nem is álmodtál, és mielőtt feleszmélhetnél, villámcsapásszerûen önt el a szeretet és az izgalom. Azon kapod magadat, hogy úgy viselkedsz, mint egy megszállott drogfüggő, ha nem kapod meg az adagod, rosszul vagy, megőrülsz, és a díler, aki korábban folyamatosan termelte benned a vágyat, most mégis megvonja tőled a vágyott szert, amit korábban ingyen és bérmentve adott. Azon kapod magad, hogy lefogytál, reszketsz egy sarokban és a lelked is eladnád, ha még egyszer kapnál belőle. Időközben vágyad tárgya próbál megszabadulni tőled, és úgy néz rád, mintha még sohasem látott volna. Az a vicces, hogy nem hibáztathatod, hiszen nézz csak magadra, igazi csődtömeg vagy, igazság szerint te sem ismersz magadra. Végül eléred a vak szenvedély utolsó fázisát, teljesen és visszavonhatatlanul lejáratod magadat.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért.
Paulo Coelho
-
A rajongó szerelem egyik főbb ismérve a függőségi érzet. Azzal kezdődik, mikor bámulatod tárgya rád zúdít egy mámorító, érzékcsalódást előidéző nagyságrendû valamit, amelyről még magadnak sem merted bevallani, mennyire kívántad - mondjuk egy eget rengető szerelem és felkavaró érzelmek kábítószerszerû keverékét. Hamarosan egy igazi narkós kiéhezettségével fogsz sóvárogni a szenvedélyes figyelemre. Amikor pedig nem kapod meg az adagod, egyből magad alá kerülsz: dilis leszel, és kimerült (arról nem is beszélve, hogy neheztelni fogsz a dealerre, aki kialakította benned ezt a függőséget, ám most meg nem hajlandó arra, hogy felköhögje az árut, pedig tudod, hogy van neki valahol raktáron, a fenébe is, hiszen eddig ingyen adta!) Aztán ott találod magad a sarokban remegve, lesoványodva, (...) közben imádatod tárgya elkezd undorodni tőled. Úgy néz rád, mintha soha nem találkoztatok volna korábban, és furcsa módon nem is hibáztatod ezért.
Elizabeth M. Gilbert
-
A szenvedély olyan, mint a drog: kezdetben azt hiszi az ember, hogy az uralma alatt tartja, de egy napon kénytelen beismerni, hogy a drog uralkodik rajta.
Guillaume Musso
-
Annyira vágysz valamire, olyan sokáig reménykedsz, míg már elfogy a remény, és a beletörődés lép a helyébe. Lassan el is felejted, mire vágytál. És akkor, mikor mégis megkapod, amiről már lemondtál, egyszerre érzel határtalan boldogságot és kínzó félelmet.
-
A hatékony önmegtartóztatás titka, hogy előbb felismerjük, hogy erős kényszer hatása alatt elveszítjük a dolgok felett az irányítást, majd akkor gyakoroljuk, amíg még efelől szabadon dönteni tudunk. Amint a kényszer, hogy fogyasszunk, felerősödik bennünk, az örömkeresés és/vagy a fájdalomkerülés vonzerejének már képtelenség ellenállni. Amikor a vágyak átveszik az irányítást, ott már nincs menekvés. Viszont ha fizikai akadályokat emelünk önmagunk és a drog, illetve a kényszeres viselkedés közé, azzal tulajdonképpen valahol a vágy és a cselekvés között megakasztjuk az egész folyamatot.
Anna Lembke
-
Drogokat szedsz, rendben. A vegyszerek keresztülmennek a testeden, az agyadon. (...) De hadd mondjam el neked, függője lehetsz a fájdalomnak, a bûnösségnek, a gyûlöletnek. Mert amikor halottnak érzed belül magad, még a rossz érzések is éreztethetik veled, hogy élsz.
-
Valahogy mindig így van ez: reménykedsz benne, hogy egy bizonyos dolog megtörténik. Csak várod és várod, addig ámítod magad, amíg már a saját szemedben is hülyének tûnsz, és akkor abbahagyod. Aztán amikor tényleg megtörténik, teljesen váratlanul ér.
-
Bármit akarsz az életben - és akarhatsz, amit csak kigondolsz -, s azt az akaratod gyújtópontjába helyezed, mint egy nagyító lencséjével a nyári nap sugarait... a folyamat megkezdődik. Elindul feléd a vágyad, vagyis te indulsz el a céljaid megvalósulása felé, és a felsőbb hatalmak rengeteg szerencsés véletlennek látszó segítséggel támogatják a nagy beteljesedést! Csak hinned kell, akarnod, tenned és felvállalnod a vele járó áldozatokat.
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül.
Nemere István
-
Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog.
Erich Maria Remarque