Minden csak épül, aztán hanyatlik, elpusztul, majd újjáéled. Az események egy ideig folynak a szokott mederben, aztán minden megáll, kitágul és összehúzódik, mint a nagy fehér cápa kopoltyúja. Pofonegyszerû, ezért bárki láthatja, hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk, mindannyian semmik vagyunk, és ez így van jól, így teljes és tökéletes, és jó érezni az életet, jó egy csónakban fekve elgondolkodni saját rajzfilm-életünkön, jó kifújni magunkat, röhögni az egészen. Mert ennyi jár és nem több. Most élhetjük meg és jobban tesszük, ha minden rohadt percét élvezzük, és közben tudjuk, hogy ha elölről kezdhetnénk, megint mindent ugyanúgy csinálnánk. Mindent.