Ugrás a tartalomra
Minden egyes tettük középpontjában az "én" állt. Miként bármely történelmi hőstettről játszva be lehetne bizonyítani, hogy véghezvitelét nem holmi nemes szándék vezérelte, hanem az a kicsiny ego.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember minden tettének mozgatórugói, bármily nemesnek tûnik is a cél, végső soron csupán önzésből fakadnak.
-
Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
A benső szándék mindig megelőzi a külső tettet, s ezért kivétel nélkül minden ember történelmének nemcsak áldozata, de felelőse is!
Müller Péter
-
A történelem során azok tétlensége, akik cselekedhettek volna, azok közönye, akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, az igaz szó némasága a legégetőbb pillanatban segítette mindig diadalra a gonoszt.
Hailé Szelasszié
-
A történelem során azok tétlensége, akik cselekedhettek volna, azok közönye, akiknek bölcsebbnek kellett volna lenniük, az igaz szó némasága a legégetőbb pillanatban segítette mindig diadalra a gonoszt.
Hailé Szelasszié
-
A szeretetéhség és az egó vezérel minden emberi cselekedetet. A legnagyobb gondolkodóktól kezdve az alattam lakó szomszédon át boldog-boldogtalannak csak az számít, hogy szeressék és elismerjék. Koldulsz érte, megalázkodsz, és neked ez jó.
-
Nincsenek önzetlen cselekedetek. Amikor az ember megtesz valamit valaki másnak, azt mindig a saját személyes lélektani motivációja miatt teszi.
Joe Hill
-
A történelem eseményeit nem a világ jobbá tételének vágya, hanem személyes érdekek és hatalomvágy hajtja.
Berg Judit
-
Nem minden zseni önzetlen. (...) De minden diktátor önző.
Kovács Krisztián
-
Minden ember hős, vértanú, aki másoknak adja az életét és nem a maga kedvéért éli le.
Fligl József