Ugrás a tartalomra
Minden elsőre negatívnak tûnő dologban találhat az ember valami pozitívumot. Ezért van az, hogy mindegy, mit mondtak, mi történt, hogyan küldtek el, külön köszönetet mondok mindazoknak, akik annyi éven át próbálták megnehezíteni az életemet. Nélkülük nem lennék itt.
Kapcsolódó idézetek
-
Meg akarom mutatni, hogy igenis vannak jó dolgok a világban, hogy képesek vagyunk megküzdeni a nehézségekkel, hogy meg tudunk birkózni a világ gondjaival. Mindig azt vallottam, hogy bármennyire is küzdelmesnek tûnik, a pozitív változás és a haladás így is, úgy is utat tör magának a felszín alatt. Ez a meggyőződésem még ma is él, és ez segít átvészelni a mindennapokat.
Jacksepticeye
-
Elképesztően sokat tanultam, és nem csak a rosszról. Megismertem érzéseket, sok embert, másfajta világot, és a sok negatívum mellett persze egy csomó élmény, és pozitívum is ért. Idővel már profitáltam is belőle. Kihívás volt napról napra szembesülni ezekkel a dolgokkal. (...) Az utam megtalálásában, és a felnövésben talán ez segít majd a legtöbbet, és ki tudja, most mi jön.
Csernus Imre
-
Mindig könnyen túlteszem magam a csalódásokon és a negatív gondolatokon. Az élet megy tovább, és minden újabb nap újabb pozitívumot hoz. Néha az embernek egyszerûen csak tovább kell lépnie.
Lewis Hamilton
-
Hálás vagyok azért, hogy a nehéz idők ellenére a régi barátságok felújíthatók, azért, hogy az új kapcsolatok rádöbbentenek, hogy mennyire eltávolodtunk régi önmagunktól és milyen közel kerülhetünk egymáshoz, ha újra önmagunk vagyunk. Hálás vagyok azért, hogy bármit is mondanak, újra haza lehet menni, akkor is, ha az nem az otthonod.
-
Örülök azoknak a hibáknak, amiket elkövettem. Nincs bennem olyan, hogy "ha valaki akkor azt mondta volna, hogy, akkor minden másképp lenne... ", mert lehet, éppen úgy lenne másképp, ahogyan az nekem nem lenne jó.
Fluor
-
Attól még, hogy beteg vagyok, nem vagyok gyenge. Nem arról van szó, hogy nem találom meg a pozitív dolgokat az életben, vagy hogy a poharat nem látom félig telinek. Azért vagyok beteg, mert van egy betegségem (...). Ha valaki ettől állandóan pozitív és vidám lenne, én személy szerint aggódnék. Már nem érzem szükségét, hogy hazudjak, és úgy tegyek, mintha pozitívan állnék hozzá a betegségemhez.
-
Fontos vagy nekem, mert az vagy, aki vagy. Mindent szeretek benned, a jót és a rosszat is, mert nélkülük nem az lennél, akit szeretek.
-
Mindig hinned kell önmagadban. Én szerencsés vagyok, mert egész életemben tudtam hinni saját magamban. Ennek köszönhetem azt, hogy most itt tartok.
Lewis Hamilton
-
Nem vagyok áldozat. Nagy hasznát vettem azoknak a törött cserepeknek - a magányosságnak, az elidegenedettségnek, a szorongásnak -, bármik is voltak ezek a darabkák. És most már hálás vagyok értük. Ezek ösztökéltek, hogy ne adjam fel, hogy menjek tovább. És nekik köszönhetem, hogy itt vagyok.
Anthony Hopkins
-
A sors nem kényszeríti az embereket arra, hogy elszakadjanak egymástól, sőt ellenkezőleg, inkább összehozza őket. Az, ami valóban szép volt eddigi életemben, mind véletlenül került az utamba. Az is véletlen volt, hogy veled találkoztam, ám nyomban felismertem benned a sorsomat.