Minden ember önmagáért él, megvan a szabad akarata, hogy elérje személyes céljait; érzi egész lényével, hogy most végrehajthatja-e, vagy nem hajthatja végre ezt vagy azt a cselekedetet; de ha végrehajtotta a cselekedetet, amelyet egy bizonyos időpontban végrehajt, visszavonhatatlanná, a történelem részévé válik, és akkor már nem akaratszabadság, hanem eleve elrendelés ütközik ki rajta.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetûnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege. Lev Tolsztoj
2. Az az illúzió, hogy az embernek szabad akarata van, annyira belénk rögződött, hogy én is hajlandó vagyok elfogadni. Úgy viselkedem, mintha szabad, önálló lény volnék. De egy-egy cselekedetem után tisztán áll előttem: a világegyetem minden ereje és hatalma az örökkévalóság kezdete óta azért mûködik, hogy én ezt a cselekedetet véghezvigyem; és nekem egyáltalán nem áll módomban megakadályozni. Elkerülhetetlen volt. Ha jó a cselekedet, nem követelhetek elismerést, ha pedig rossz, vissza kell utasítanom a megrovást. William Somerset Maugham
3. Az embert bizonyos körülmények között rá lehet venni arra, hogy lemondjon annak a végrehajtásáról, amit akar. De hogy hagyja előírni magának azt, amit tennie kell, vagyis hogy akarja azt, amit nem ő, hanem másvalaki tart helyesnek, erre csak úgy lehet rávenni, ha nem tekinti magát szabadnak. Rudolf Steiner
4. Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
5. A szabad akarat, a képesség, hogy magunk alakítjuk sorsunkat, illúzió csupán. Létünk előre elrendeltetett, s ez ellen felesleges küzdeni. Bizonyos események kivédhetetlenek és megmásíthatatlanok, mint például a halál órája. A jövő nem fokozatosan rajzolódik ki. A lényeget illetően a fő csapásirány már ki van jelölve, és nincs más választás, követni kell. A múlt, a jelen, a jövő egy egységes egészet alkot, amely arra a szörnyû névre hallgat, hogy végzet. Guillaume Musso
6. Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást. Márai Sándor
7. Mindenkinek jogában áll a saját életéről egyedül dönteni, ha pedig végképp megelégelte, szabad akaratából visszaadni azt.
8. Semmiféle magatartás nem jogosult, mely az emberi renden kívül akar felépíteni egyfajta életrendet és napirendet. Az ember számára a világ dolgainak és a cselekedeteknek addig van csak értelmük, amíg hatni akarnak az emberekre, s együttmûködnek az emberi világgal. Ez az együttmûködés lehet közvetlen és lehet közvetett. De saját érdekből senkinek nincs joga élni, igen, még alkotni sincs joga. Márai Sándor
9. Az ember eltökélten kívánhat magának valamit - esetleg éveken keresztül -, amíg tudja, hogy az a kívánság teljesíthetetlen. Ha viszont egy szép napon az előtt a lehetőség előtt áll, hogy a vágyálom valóra válik, akkor már csak egyet kíván: bárcsak soha ne kívánta volna azt a valamit. Michael Ende
10. Mindenki maga választja meg fejlődésének útját. Szabad akaratunkkal és a rendelkezésünkre álló erővel bármit kezdhetünk. Szabadon alkothatunk, és alkotásaink által kifejezhetjük belső értékeinket. Lehetőségünk nyílik arra, hogy segítsük és támogassuk embertársainkat, rokonainkat, barátainkat. Ugyanazt az erőt használjuk akkor is, amikor rombolunk. Tönkretehetjük mások alkotását, letörölhetjük arcukról a mosolyt, testileg és lelkileg bántalmazhatjuk. (...) Bármire használjuk is a rendelkezésünkre álló erőt, egyvalami biztos: mindig van egy célunk, még akkor is, ha ez esetleg nem tudatosodik bennünk. Balogh Béla