Minden embernek teljesen egyedi a járása, szinte olyan, mint egy ujjlenyomat. Még ha új is az illető kabátja vagy frizurája, és az arcát nem is látjuk, felismerjük. Mit észlelünk tehát a háton, a járáson? A fejtartás, a bal váll egy bizonyos mozdulata, a két láb hosszának apró eltérése, ami alig észrevehető csoszogáshoz vagy a láb húzásához vezet.

Kapcsolódó idézetek

1. A hát, vagyis a gerinc szabja meg, hogy milyen az ember. Az különbözteti meg a férfit a hüllőktől.
2. Hogy hogyan hajlik finoman oldalra a nyaka, hogyan keresztezi a lábfejét a másik bokája mögé dugva. Szerintem a személyiségek ezekben a részletekben vannak elrejtve, és ha megfelelően elkapod őket, elkapod az embert magát. Nathan Filer
3. Egyszerûen ez történik, ha az ember eltávolodik valakitől. A másik eltûnik a háta mögött, akár a hullám egy csónak nyomában.
4. Valójában nem azokat a tulajdonságainkat tekintjük öröklött tulajdonságainknak, amelyekben hasonlítunk az őseinkre, hanem azokat, amelyekben hasonlítunk hozzájuk és különbözünk másoktól. Amikor a rokonság kíváncsian vizslatja az újszülöttet, általában olyasmiket hallunk, hogy milyen göndör a haja, ezt biztosan az apjától örökölte, vagy a szeme éppen olyan, mint a dédanyjáé volt. Olyasmit viszont sohasem hallunk, hogy nézd már, két lába van, ezt vajon kitől örökölhette? Mérő László
5. Az ujjlenyomatokhoz hasonlóan nincs két egyforma agy. Amit teszünk, gondolunk, mondunk és érzünk, mind befolyásolja legnemesebb szervünk fejlődését, a fejlődés újabb változásokat generál, egészen addig, amíg az akció és reakció láncolata már túl bonyolult ahhoz, hogy felgöngyölítsük vagy visszacsináljuk. Az agyunk tulajdonképpen önmagát építi fel. Nemcsak az adott személy egyedi szükségleteit és funkcióit szolgálja, hanem az illető egyedi tapasztalatai is formálják.
6. Az ember fejlődésének módja egyedi; nincsenek szabályok, és számtalan módon végbemehet. Van úgy, hogy hirtelen és azonnal felismer valamit. Olyan belátásra tesz szert egy pillanat alatt, amely örökre megváltoztatja az életét. A fejlődés máskor lassú és óvatos.
7. Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban. George Orwell
8. Van valami ősi jellege a vízen utazásnak, még akkor is, ha rövid. Nem is annyira a szemünk, fülünk, orrunk, szájpadlásunk vagy a kezünk informál minket arról, hogy nem nekünk való helyen vagyunk, mint a lábunk, amely furcsának érzi, hogy hirtelen érzékszervként kell mûködnie. Joszif Brodszkij
9. Nem jó érzés, ha átlátnak rajtunk, az ember ilyenkor kicsit szorosabban összehúzza magán a ruhát, különösen, ha ahhoz van szokva, hogy ő lát át másokon. Fredrik Backman
10. A Mese, a regény, az elbeszélés, mind hasonlít az élőlényekhez, s könnyen meglehet, hogy maguk is élnek. Van fejük, lábuk, vérkeringésük, s fel is vannak öltözve, mint az igazi emberek. S ha az arcuk közepéről hiányzik az orruk, vagy ha két bal cipőt húztak, az ember észreveszi, ha jól odafigyel. Erich Kästner