Minden eszköz korlátokat is szab és lehetőségeket is kínál. Minél többet használjuk, annál inkább idomulunk az alakjához és a funkciójához. Ez magyarázza, hogy miután egy ideig szövegszerkesztőn dolgoztam, egyszer csak azt vettem észre, hogy már kezdem elveszíteni abbéli képességemet, hogy kézzel írjak és szerkesszek.

Kapcsolódó idézetek

1. Annyira hozzászoktunk a látható nyelvhez, az íráshoz, hogy nélküle el sem tudjuk képzelni a világot. Pedig a használata nagyon korlátozott, nehéz megtanulni, és kevesen tanulják meg igazán jól, falakat épít az emberek között, kirekeszti azokat, akiknek az agya az olvasástól különböző mûveletekre alkalmasabb, behatárolja a szellemi életünket, fejlődési és érési lehetőségeinket. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
2. Én is észrevettem magamon, hogy jobban foglalkoztat az élmény közlése, mint a megtapasztalása. Előfordul, hogy alig készülök el valamivel, máris több időt fordítok arra, hogy kitaláljam, hogyan fogalmazzam meg a szöveget, hogy megfelelő összképet adjon. Időnként talán internetfüggővé is váltam, ami nem jó, mert a késztetés miatt, hogy minél hamarabb elmondjam, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt vagy azt csinálhatom, valójában nem azt élem át, amiről eredetileg mesélni akartam. Gunnar Garfors
3. Jön egy ötlet, de abban a pillanatban, hogy elkezdek rajta gondolkodni, már sérül, már nem lehet maradéktalanul szavakba önteni. Elveszik belőle egy csomó minden. És mire papírra vetem, addigra még inkább. Nemere István
4. Írni - van-e ennél kockázatosabb valami? Ha elgondoljuk, hogy mitől függ a sikere, hogy milyen véletleneknek kell összehatniok, melyek folytán valaki tökéleteset alkot, hogy a tehetségen, rátermettségen, mûveltségen kívül mennyi apró-cseprő, jelentéktelennek tetsző tényezőnek kell óramûszerûen egybevágni, hogy az alkotókészség teljes mivoltában mutatkozzék meg s hogy kedve is legyen megmutatkozni, ha számba vesszük, hogy az sem közönyös, mit láttunk, mit hallottunk itt vagy ott, mielőtt tollat vennénk kezünkbe, mit ettünk, mit ittunk tegnap s miképp hull a lámpafény kéziratpapírunkra, mikor dolgozunk, akkor a vakmerő játéktól előbb megrémülünk, aztán kétségbeesünk és az egészet nem kisebb csodának érezzük, mint azt, hogy vagyunk, hogy folyton-változó szerves életünk valamely szeszélye folytán bármely pillanatban nem áll meg a szívünk verése. Kosztolányi Dezső
5. Amikor orvosként kezdesz dolgozni, még azt hiszed, sok mindent meg tudsz változtatni a beteg emberek életében, hogy a kezeléseddel, a tablettákkal, a mûtétekkel mindent elérhetsz, és ez az, ami számít. Majd eljön az a pillanat, amikor egy csapásra világossá válik, hogy nem vagy mindenható, egyáltalán nem tudsz mindent, amit szeretnél, és hogy néha tehetetlen vagy. (...) Rendelkezésünkre áll az összes technikai eszköz, hogy segítsünk a betegeken, és sok mindent el is érhetünk vele, de az élet néha váratlanul győzedelmeskedik, néha pedig hirtelen kicsúszik a kezünk közül.
6. Amit sokan használnak, az óhatatlanul elkopik és eltorzul. Az lenne meglepő, ha nem menne ki a formájából a kesztyû, amelyben reggel a nagymama húzná a vizet a kútról, délben a kamaszfiú szánkázna vele és este anyuka díszelegne benne az operában. Ilyen milliók által, millió célra használt kesztyû a nyelv. Természetes, hogy változik: enged és kopik, bővül és összeugrik. Elveszti szabályos alakját. Ott veszti el, ahol a legtöbben nyúlnak hozzá: a köznapi szavaknál. Lomb Kató
7. Amikor író szerettem volna lenni, akkor úgy gondoltam, az író olyan dolgokat ír, amit mindenki szeret. Amikor nem szerettem volna író lenni, az abból a felismerésből fakadt, hogy nem lehet olyasmit írni, amit mindenki szeret; különösen nem azt, amit én szeretek. Veres Attila
8. Nem tudok képernyővel írni. (...) Látnom kell papíron. Ez valahogy megszilárdítja a szavakat. Állandónak tûnik, mintha mindennek, amit írok, súlya lenne. Lehorgonyoz, letisztázza a gondolataimat, és arra késztet, hogy ne köntörfalazzak. R. F. Kuang
9. Ki nem állhatom az olyan eszközöket, amelyek lehetővé teszik másoknak, hogy bárhol, bármikor elérjenek. Mi jó származik ebből? Állandó kapcsolat. Összeköttetés a külvilággal. Mit veszít vele az ember? A nyugalmát. A függetlenségét. Árni Thórarinsson
10. Az életünk arról szól, hogy ahogy múlik velünk az idő, úgy kopnak le rólunk a képességek. Egyre inkább hegyesedünk. Egyre inkább kevés dolog marad, amivel foglalkozni tudunk, egyre rövidebbek a napok. Jót tesz mindenkinek, ha ki tud nyitni ajtókat az életében. Hiszem, hogy az egyes területeknek a kultúrán belül is, de a társadalmon belül is ezek az ajtónyitások jót tesznek. Kőrösi Zoltán