Minden kapcsolatomban betegesen üldözési mániás voltam, és azzal kergettem el az embereket magam mellől, hogy folyamatosan azt lestem, mikor és hogyan vernek át vagy csapnak be, hiszen engem úgysem lehet szeretni. Aztán meg elhitettem magammal, hogy jó nekem egyedül, közben meg minden este zokogva aludtam el.

Kapcsolódó idézetek

1. Én mindig egyedül voltam, még akkor is, ha körülvettek az emberek. És annyira untam, hogy folyton körbevesznek az emberek, de mindig körbevettek, még akkor is, amikor egyedül voltam. Maggie Stiefvater
2. Eddigi életemben bárhányszor paranoiásnak hittem magam, mindig kiderült, hogy istenigazából üldöz valaki. Aminél a képzelt üldözés csakis pihentetőbb lehet - ráadásul mennyivel biztonságosabb!? Vavyan Fable
3. Jobban szerettem, ha irányítanak, jobban szerettem azzal áltatni magam, hogy csak szenvedő alanya vagyok az eseményeknek. Inkább nosztalgiáztam vagy álmodoztam. Azt sokkal könnyebb volt... Anna Gavalda
4. Én sosem gyûlöltem az embereket. Õk gyûlöltek engem. Õk nevettek ki engem. Õk hagytak el engem. Õk zaklattak engem. Õk támadtak meg engem. És igen, megtanultam nélkülük élni. Nélküled. A mama nélkül. Mindenki nélkül. Delia Owens
5. Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem. Hermann Hesse
6. Én hetekig minden este sírtam, majd reggelente összeszorítottam a nyomoromat. Sírásom nem hallatszott el messzire könnyeim fényességbe párologtak. Kondor Béla
7. Magam vagyok mindenütt a világon, magam vagyok jártomban s megpihenten, magam vagyok, hogy nincs ebben se párom, magam vagyok mindentől elfeledten, magam vagyok, ha sértést kell viselnem, magam vagyok, ha könnyem elzokogtam, magam vagyok hívemtől elhagyottan.
8. Egész életemben menekültem. Rosszul voltam a csendtől. Úgy gondolom, mikor meghalok, akkor is csöndben leszek, tudod, az idők végezetéig. De most, ez a pillanat... hangos lesz!
9. Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Paulo Coelho
10. Olyan szerencsétlenül alakul minden kapcsolatom, mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserûséget sem.