Ugrás a tartalomra
Mindenkinek más a karmája. Addig, amíg az ember nem élt annyit, hogy a saját bőrén tapasztalja, maga sem hiszi el, hogy mindent, amit tesz, pontosan ugyanúgy kap vissza. A karma létezik, és legvégül nem is marad semmi más.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs olyan, hogy szerencse, nincsen karma és sajnos nincs igazság. Szeretnék úgy tenni, mintha léteznének ezek a dolgok, de nem léteznek. Az ember megszületik, éli az életét, majd idővel meghal; közben pedig "cselekedj akaratod szerint: ez a törvény egésze".
-
A karma olyan, mint egy régi szoftver, amelyet tudat alatt te magad írtál. Attól függően, hogy milyen cselekvést végzel, te írod meg a szoftveredet. Ha egyszer megírtad, akkor a szervezeted ennek megfelelően mûködik. A múltad információi alapján bizonyos emlékezetmintázatok alakulnak ki, és ezek újra és újra visszatérnek.
Sadhguru
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Amit az életbe pakolsz, azt kapod vissza. Amit másnak adsz, azt esetleg egy harmadik valakitől kapod vissza, de visszakapod. Kivétel nélkül mindig igaz. Ezért nem mindegy, hogyan is viselkedsz az emberekkel.
Oravecz Nóra
-
Amíg él az ember, mindig vár rá valami, s még ha rossz is az a valami, és az ember tudja, hogy rossz, akkor is, mit tehet ellene? Az életet nem lehet csak úgy egyszerûen abbahagyni.
Truman Capote
-
Minden befejezett ember azonos a megtörtént történetével. Ami az emberből tényleg létezik, és nem is múlik el belőle, az a története. Ez a létezés különleges, anyagtalan, örökkévaló formája. Az emberi történetet nem lehet meg nem történtté tenni, visszacsinálni. Meg lehet bánni, el lehet felejteni, lehet másképpen elmesélni, ki lehet színezni, de ez a megtörtént történeten semmit sem változtat.
Csányi Vilmos
-
Mindenki tapasztal az életében, csak nem mindegy, hogy a tapasztalatokat be tudja-e fogadni, vagy sem. Ezt magunk döntjük el. Viszont, hogy milyen nehézségi fokon és mikor szerzünk tapasztalatokat, csak a jóisten dönti el. Az, hogy mit tapasztalunk, majdnem minden embernél ugyanaz (születés, tanulás, munka, szerelem stb.), csak a körítés nem. Az élet - tapasztalás és tanulás.
Kováts Laura Rozália
-
A karma (...). Nevezhetnők a kör törvényének is. Eszerint, ha valamit cselekszem, annak eredménye visszatér hozzám. Mert az Isten nem büntet, és nem jutalmaz, hanem a lélekbe elültette a törvényt, mely bölcsességen, szereteten, és igazságon nyugszik. E törvény szerint a lélek azt aratja le, amit elvetett.
-
Az ember nem tarthatja magát örökké mások véleménye ellenében. Előbb vagy utóbb mindenkiből az lesz, amit mások gondolnak felőle.
-
Mindenkinek megvan a maga élete. Valakinek jó, valakinek rossz. Születésétől fogva rá van szabva. Vigyáz rá az ember. Igyekszik megőrizni, minél több emlékkel megtölteni. Minden, ami csak történik vele, minden, amit megtanul, ebbe az életbe csatornázódik. Az ember nem is gondol bele, mennyire törékeny is mindez.
Eduardo Sacheri