Ugrás a tartalomra
Mindig a nők vonják be a párterápiába a férfiakat. Õk hordozzák magukban a vágyat és az elégedetlenséget. Megemelték a kapcsolatok mércéjét. Én nem azt akarom, hogy a nők visszavegyenek, hanem azt, hogy a férfiak nőjenek fel a feladathoz és feleljenek meg az új elvárásoknak.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem beszélünk túl gyakran arról, hogy a férfiakat is bebörtönzik a nemi sztereotípiák, pedig látom, hogy ez rájuk is igaz, és amint ők szabadokká válnak, annak természetes következménye lesz, hogy a nők számára is megváltoznak a dolgok. Ha a férfiaknak nem kell agresszívnak mutatkozniuk az elfogadásért, a nők sem fognak kényszeredetten megalázkodni. Ha a férfiakon nem lesz nyomás, hogy ők legyenek az irányítók, a nőket sem akarják majd irányítani.
Emma Watson
-
Mindannyian bonyolultabbak vagyunk, mint régen. Úgy érzem, hogy sokkal igényesebbek és óvatosabbak lettünk. A nőknek és a férfiaknak egyaránt egyre magasabbak az elvárásaik, ez pedig néha túl nagy nyomást jelent, mivel nem mindig van meg minden a partneredben, amit szeretnél. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy különbözőek vagyunk, és élvezni azt, hogy mindannyian másképp fejlődünk. Éppen ezért meg kell tanulni elfogadni azt, hogy a pároknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz.
Jennifer Aniston
-
Ez a baj a nőkkel. A férfiak mások, ők hozzásegítik egymást a boldoguláshoz. A nők viszont azt hiszik, hogy a másik ellehetetlenítésében rejlik az erejük.
-
A nők azt kívánják: "Gondoskodj rólam, hallgass meg, és mondd újra meg újra, hogy szeretsz." Ezzel szemben mit kíván a férfi? "Kérlek, bízz meg bennem, értékelj engem, és fogadj el olyannak, amilyen vagyok!" (...) A férfinak mély szükséglete, hogy érezze az erőt, a fölényt, a biztonságot, a dominanciát.
Bagdy Emőke
-
A férfiak főleg bizalomra, feltétlen elfogadásra, pozitív megítélésre, csodálatra, helyeslésre és bátorításra vágynak. A nők elsősorban gondoskodást, megértést, tiszteletet, hûséget, elismerést és megnyugtatást kérnek társuktól. A feladat attól nehéz, hogy ki tudjuk-e találni, a szeretet milyen megnyilvánulására áhítozik éppen a társunk.
John Gray
-
Férfi és nő: a legnagyobb dráma. Minél férfiasabb a férfi és minél nőiesebb a nő, kapcsolatuk annál feszültebb, izzóbb és gyönyörûbb. De annál megoldhatatlanabb is. Sehol az egoitás nem olyan végzetes, mint a párkapcsolatban. Egymást akarjuk, de nem tudjuk a másikat igazán megkaparintani. Mert önmagunkat nem tudjuk föladni. Saját nemünk újra és újra rákattintja magányunkra a lakatot.
Müller Péter
-
Amit minden nő akar, az nem a szerelem. Nem azt akarják, hogy az ember megtalálja bennük magát, hanem azt, hogy elvesszen bennük. És mégis - ők mindig magukat próbálják megtalálni az emberben.
-
A házaspárok gyakran úgy próbálnak biztonságérzetre vagy önbecsülésre szert tenni, hogy nyomást gyakorolnak egymásra, vagy manipulálják egymást érzelmi szükségleteik betöltésére. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a társunkért, az még nem garantálja, hogy szeretetet kapunk viszonzásul.
Gary Chapman
-
Ha az ember huszonéves fiatalember, vagy csak nemrég múlt harminc, a kapcsolatait a nők irányítják. (...) Idáig rendben van. De mire ígéretes házasuló korba kerül a harmincas évei végére, úgy érzi, hogy felfalják a nők.
Más szóval, egyik pillanatról a másikra a férfi kerül hatalmi helyzetbe.
Candace Bushnell
-
A nők befogadók, ezért csodálatosak. A férfiak kiadnak magukból mindent. A sérelmeiket, a tévelygéseiket spriccelik szét a világban. Ezt örökítik át új generációkra. Ezt a borzalmat a nők fogják fel, és próbálják élhetővé szelídíteni.
Benyák Zoltán