Mindig boldogtalanabb és kiábrándultabbnak éreztem magam. Isten akarta így. Mintha csak azt mondta volna: "Ha ezt akarod, kapsz belőle még többet." Ezért elhalmozott az élet hiábavalóságaival. De valahányszor egy-egy meghívást lehetővé tett - amely emberileg teljesen kilátástalan volt -, ismételten azt bizonyította be előttem, hogy nincs semmi, amit nem tehetne meg értem.

Kapcsolódó idézetek

1. Amikor csak várni, hinni, tûrni és munkálkodni kellett volna, úgy éreztem, hogy nem történik semmi! Nekem kell kezembe vennem az életemet!... Kiragadtam az életemet Isten kezéből, s az én kezemben a legrosszabb kézbe került. Müller Péter
2. Istenem, segítsd elfogadnom azt, ami megváltoztathatatlan. És bátoríts, hogy változtassak azon, amin tudok. Végül add, hogy ezt a két vágyat össze ne keverjem. Schäffer Erzsébet
3. Amikor az ember szembesül a ténnyel, miszerint meg vannak számlálva életének hónapjai, akkor az idő sokkal fontosabbá válik. Ugyanakkor minden napnak tudok örülni. Sosem voltam vallásos, de mostanában elalvás előtt fohászkodom, és megköszönöm, hogy ez a nap is megadatott még. Czeizel Endre
4. Félek a fájdalomtól, és azt hiszem, ez kell ahhoz, hogy kegyelemben részesüljünk. Add meg nekem a bátorságot, hogy elviseljem a fájdalmat, hogy megkapjam a kegyelmet, Uram! Segíts nekem ebben az életben, ami oly alattomos és kiábrándító! Flannery O`Connor
5. Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerû. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.
6. Arra gondoltam, milyen boldog voltam, hogy olyan érzésben volt részem néhány hétig, amihez fogható sem ezelőtt, sem ezután nem juthat nekem soha. Minél többet gondolkoztam, annál sötétebbnek láttam mindent.
7. Ahányszor látlak, rám köszön az Isten, hangjából érzem: semmi nincsen ingyen. Hogyha kell majd, elé állok bátran, általad én mindig a szebbik arcát láttam.
8. A magány egész életemben elkísért. A kocsimban, otthon, bárokban, mindenütt. Isten magányosnak szánt engem.
9. Rám valahogy minden fordítva hat, és fordítva mûködöm. Fordítva látom a világot. (...) Mindig más voltam, mint mások. Emiatt mindig rosszul éreztem magam. Nem maga a különbözőség zavart, hanem az, hogy egyedül éreztem magam ezzel.
10. Remény nélkül nem lehet élni. Néha már sajnálom, hogy nem hiszek Istenben. Ha hinnék, bízhatnék benne, és azt is gondolhatnám, hogy a Gondviselés mérte rám ezt a megpróbáltatást.