Mindig felvillanyoz egy új mûvel való találkozás. A lefordítandó kultúrával való szembesülés, a zárt világ, amit szeretnék feltörni, megfejteni, megérteni. Közben felfedezem a másik nyelv szépségét, ritmusát és humorát, idiómába kódolt lelkét. Kettőzöttem élem át a szöveg örömét. Ez egyrészt élvezetes játék, szárnyaló szabadság, másrészt viszont ott van az idegen mondatok szorításának kínja, ám a belőle való szabadulás diadalmas öröme is.

Kapcsolódó idézetek

1. A fordítás útkeresés az értelmezés káoszában. Kezdetben csak kapkodom a levegőt, aztán egyszerre megreped a fal, s megnyílnak a titkos ajtók. Az összetett mondatok labirintusában bolyongva ott találom magam történetek, sorsok, érzelmek, gondolatok, a létünket értelmező mondathullámok között. A fordítás alázat. Szenvedény, szerelem és játék. Találkozás nagyszerû elmékkel. De idegmunka is. Vagy olyan, mint megmászni egy leküldhetetlennek tûnő hegyet, néha oxigénmaszk nélkül.
2. Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában az tapasztalom, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok - fölmondani egy régi hû alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot - könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul. Kosztolányi Dezső
3. Nekem a mûfordítás játék. Olyan, mint a gyerekkori, imádott szerepjátékok. Más bőrébe bújhatok, álarcot ölthetek, elmerülhetek egy másik világban, és mint minden igazi játék, ez is vérre megy, tétje van. Egyetlen eszközöm a saját anyanyelvem, egyedül az igazán szabatos kifejezés segít kitalálnom a másik világ múlt útvesztőjéből. Ha szabályosan játszom, biztos, hogy elveszítem magam, mégis nyerek. A fordítással járó önfeladás jutalma maga a játék.
4. Mit tagadjam, mindig is szerettem ezeket a váratlan találkozásokat, különleges embereket, történeteket, azokat a pillanatokat, amikor képesek vagyunk szabadon megosztani valaki mással a legtitkosabb vágyainkat és gondolatainkat. Amikor valami elvesztett szépségre vágyva úgy merítünk a párbeszédből, hogy új ismeretre vagy új érzésre teszünk szert.
5. Fordítás közben gyakran úgy érzem, hogy egy tőlem távol élő vagy már rég halott emberrel beszélgetek, s közben úgy ismerhetem meg őt, ahogy kevesek. Különös párbeszéd a miénk: ő makacs következetességgel ismétli ugyanazt, én próbálom megérteni, formába önteni gondolatait. Amikor elégedett, tovább enged. Sokat tanulok tőle.
6. Én igyekeztem megőrizni azt a lázat, izgalmat, amit az ifjúság fût az olvasás alá. Ez a világ felfedezésének izgalma. Ha ezt a kíváncsiságot sikerül megőrizni, akkor megmarad valami az ifjúságból. Ungvári Tamás
7. Különös (...), hogy milyen örömöt okoz az embernek, ha élénk, fénylő színeket préselhet ki egy palettára, és szétmázolhatja őket egy vásznon! Néha tudja az ember, hogy mit is akar csinálni, és néha nem, de mindig élvezet. Agatha Christie
8. Azért szeretek szórakoztatóirodalmat írni, mert könnyed kikapcsolódással és sok-sok érzelemmel mindig el lehet jutni az emberek szívéhez. És amikor már ott vagyok és befogadtak, mindig nyitottak arra is, amilyen érdekességgel vagy komoly dologgal is meg szeretném ismertetni őket - vagy éppen csak emlékeztetni rá, miért fontos ez.
9. Minden fordítás egyszerre utazás és hazaérkezés. Egy másik nyelv partjairól indulunk, és a saját anyanyelvünkben kötünk ki. Az idegen szó új testet ölt, de a régi szív dobog tovább.
10. Az életút második felének egyik kellemes velejárója, hogy az ember úgy tudja olvasni saját, múltban írott írásait, mintha azokat egy idegen írta volna, mégpedig olyan témákról, melyeket már rég elfelejtett. Olyan, mintha egy másik "én" használta volna a tollat.