Ugrás a tartalomra
Minél nagyobbra dagad az ego, annál sebezhetőbb. Sok zsarnoknak olyan hajszálvékony bőre fejlődik ki, amit a legkisebb csonttörés is átbökhet.
Kapcsolódó idézetek
-
Csak akkor tudják megsebezni, ha sebezhetővé teszi magát. Minél inkább bízik önmagában, annál kevésbé lesz fogékony a külső bántásra.
Raphaëlle Giordano
-
A tárgyak kétségtelenül bizonyítják tulajdonosuk hatalmát. Az Én végtelenségig szélesítheti határait, ha láthatóan egyre nagyobb vagyon felett rendelkezik. De minél inkább függ egy személyiség a külső tárgyaktól, annál sebezhetőbb lesz.
Csíkszentmihályi Mihály
-
Minél nagyobb a jólét, annál könnyebben felborulhat!
Arisztotelész
-
Ha valaki túl fontos a számodra, az gyengévé, sebezhetővé tesz.
-
Ha valakinek a kezébe adunk egy kis hatalmat, akkor azzal garantáltan élni is fog, főleg, amikor már rákapott az ízére. Ha egy kicsit vissza is él vele, hát annál jobb, mivel így egyre inkább ragaszkodni fog a pozíciójához, nem akar a kiszolgáltatottak szintjére visszasüllyedni, és ezáltal ő maga is irányíthatóbbá, sőt kifejezetten zsarolhatóvá válik.
Mártonffy András
-
A hatalmat könnyed fogással kell forgatni. Ha túl erősen markolod, fölébed kerekedik, és az áldozata leszel.
Frank Herbert
-
Érthető is: akinek csak néhány százezre van, az lassan gazdagodik, de akinek milliói vannak, annak nagyobb a hatósugara. Amihez hozzányúl, megkétszereződik, megháromszorozódik, még ha nem akarja is.
Nyikolaj Vasziljevics Gogol
-
Minél többet birtokolsz, annál nagyobb a veszélye, hogy áldozatul esel a hatalommal bírók, akár egyházi, akár világi személyek kapzsiságának.
-
A hatalmon lévők magatartása a korábbi viselkedésüknél gorombábbá válik, és általában kezdenek minden helyzetet és embert eszközként felhasználni a saját szükségleteik kielégítésére. Elvakítja őket a hatalom, és így nem veszik észre, hogy kibírhatatlanul viselkednek.
-
A vagyon elkerülhetetlenül mohóvá változtatja az embert, a siker hiúságot hoz, és a legkisebb hatalom is elég ahhoz, hogy megfeledkezzünk másokról.
Steven Saylor