Mint amikor a gyermekek sírnak, Ha éjjel rossz álmot látnak, Belül úgy izzik a bánat. Az emlékek csendben fájnak.

Kapcsolódó idézetek

1. Mint magányos lovast az este, Ugy ér a bánat engemet, Gyereksírás jön fel szívemből, Könnyûim csöpp csengői csengenek. Szép Ernő
2. Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk. Michelle Obama
3. A bánat, mint egy nagy óceán. Mély, sötét és nagyobb mindannyiunknál. A fájdalom pedig, mint egy tolvaj az éjszakában... csendes, kitartó, igazságtalan... egyre fogy a hittől, az időtől és a szeretettől.
4. Ilyen könnyeket az ember akkor ejt, amikor befejeződik egy álom, és rájön, hogy milyen édes is volt. Vágyik rá, hogy visszatérjen, de szembetalálja magát a borzalmas valósággal, amellyé az álom vált.
5. Van a világon olyan bánat is, amit nem lehet megsiratni. Az a fajta, amit senkinek se lehet elmondani, s ha mégis, akkor sem értik meg. Ez a szomorúság megváltozhatatlan, csendben megüli a szívet, felhalmozódik, mint a hó a szélcsendes éjszakákon. Murakami Haruki
6. Ki nem ismeri a bánatos érzést, mikor sokévi távollét után hazaérve, mindent olyan ósdinak, elhagyatottnak látunk, és panaszosan szól hozzánk minden tárgy, gyermekkorunk jó ismerősei; minél vidámabbak a hozzájuk fûződő emlékek, annál mélyebb bánat fogja el a szívünket. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
7. Az élet színe, illata is elvesz, Ha álmunk elveszett. Ábrándok tartják örök ifjúságban Az érző szíveket. Komócsy József
8. Az álmok közt az élet olykor játék, A valóságból nincs több ébredés, A könnyek közt az érzés folyton fájó, Csalódásból út a menny felé.
9. Mikor a gyermekek aludni térnek, az éjszaka jóindulatú lesz, és szíves és álmodó: a gyermekek álmai beillatozzák. Ramón Gómez de la Serna
10. Tudom, mi bántja a szívedet, Add nekem most a könnyedet, Az álom lassan véget ér, A remény mindig megmarad, A lelkedben él, S mi emlékszünk majd rád, Ne félj!