Ugrás a tartalomra
Mint egy kanyon, úgy tátongott közöttünk az eltelt idő.
Kapcsolódó idézetek
-
Közösen éltünk le éveket, s nem volt egy percünk, amely közös lett volna, annyira másképp rakódott le bennünk a múlt.
Németh László
-
Olyan érzés volt, mint a régi szép időkben, de közénk állt és elválasztott minket egy nagy kupac, a kimondatlan minden, amit magunk közé, a szőnyeg alá söpörtünk, s olyan magasra tornyosult, hogy már szinte az arcát nem láttam tőle.
Cecelia Ahern
-
Úgy válunk eggyé egymással, mint az esőcseppek az ablakon.
Clive Staples Lewis
-
Haladt az idő, mint integető kéz egy vonaton, amelyen szerettem volna rajta lenni.
Jonathan Safran Foer
-
A szavai úgy hullanak közénk, a járdára, mint a kövek. Csaknem beszakad a járda.
Jodi Lynn Picoult
-
Az idő múlik, mi pedig múlunk vele.
-
Az idő olyan, mint a futóhomok, nem a miénk az a hely, ahol állunk.
Murakami Haruki
-
Bár közel vagyunk egymáshoz,
úgy érezzük, mérföldek választanak el.
Miley Cyrus
-
Az emlékeim sorra hagynak el, (...) elszivárognak, akár a víz, ami kifolyik az ujjaim között.
Fredrik Backman
-
A távolság olyan, mint az idő: eltörli az emlékek nyomát.