Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Közösen éltünk le éveket, s nem volt egy percünk, amely közös lett volna, annyira másképp rakódott le bennünk a múlt.

Németh László
🌿 Egyszerűség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A közösen eltöltött órák nem feltétlenül adódnak össze. Az eltelt idő önmagában még nem jelent semmit.
  2. Tizenkilenc évet éltünk le egymás nélkül, ezért nagyon sok a mondandónk, rettentő sok. Nincsenek közös emlékeink, közös referenciapontjaink; ezentúl már lesznek, ettől a naptól fogva elkezdjük gyûjteni az olyan epizódokat és órákat, amelyeket közösen birtokolunk, és együtt alkotunk meg, s amelyekről később nem szükséges egymásnak beszámolnunk. Jostein Gaarder
  3. Olyan érzés volt, mint a régi szép időkben, de közénk állt és elválasztott minket egy nagy kupac, a kimondatlan minden, amit magunk közé, a szőnyeg alá söpörtünk, s olyan magasra tornyosult, hogy már szinte az arcát nem láttam tőle. Cecelia Ahern
  4. Mint egy kanyon, úgy tátongott közöttünk az eltelt idő.
  5. Üres volt minden perc egymás nélkül. Nem volt számomra idő nélküle. És nem volt számára idő nélkülem! J. J. Stalter
  6. Az évek során oly bensőségessé, meghitté váltunk egymás számára, hogy ha néhány órára el kell válnunk, valósággal fájlaljuk a másik hiányát. Ez az érzés sokkal több, mint a szerelem. Vavyan Fable
  7. Az idő valahol máshol, a mi életünktől függetlenül halad, és az a rengeteg arc, akik velem együtt járták itt az utcákat, már csak az emlékezetemben élnek. Hiába jön most szembe velem, hiába látom, nem őt látom, hanem az emlékeimet róla. Gerlóczy Márton
  8. Az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában. Németh László
  9. Bárcsak másképp alakult volna az együtt töltött időnk (...), de olyanok vagyunk, amilyenek, a sors pedig nem teljesíti minden kívánságunkat.
  10. Az idő múlik, mi pedig múlunk vele.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat