Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Minthogy a halál óhatatlanul az élet Lucinája, s még a pogányokban is kétség támadt, hogy élni vajon nem halált jelent-e; minthogy még leghosszabb napunk is jószerivel rövidebb lesz, míg végül már csak téli ívet ír le, s ily módon hamarost sötétben fekszünk le, s lámpánk hamvába fúl; minthogy a halál testvére naponta kísért haldokló emlékekkel, s az idő, mely maga is öregszik, nem kecsegtet tartós reménnyel - a nappali lét álom és balga várakozás.

👫 Testvér 🎭 Opera
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Régebben azt gondoltam, a sötétség és a halál feltehetőleg egy és ugyanaz. Azt gondoltam, a halál a fény hiánya. Hogy a halál nem más, mint árnyékvilág, ahol az emberek ugyanúgy vesznek, eladnak és szeretnek, mint általában, csak éppen kevesebb meggyőződéssel. Az éjszaka időlegesebbnek tûnik, mint a nappal, főleg a szerelmesek számára, és valahogy bizonytalanabbnak is. Ebben az értelemben jól összegzi életünket, ami szintén időleges és bizonytalan. Nappal erről megfeledkezünk. Nappal megállás nélkül, rendíthetetlenül megyünk. Ez a bizonytalanságok városa, ahol az utcák és az arcok egyformának tûnnek, de nem azok. A halál lesz majd ilyen. Állandóan felismerünk majd arcokat, amiket soha azelőtt nem láttunk. De a sötétség és a halál nem egy és ugyanaz. Az egyik időleges, a másik nem. Jeanette Winterson
  2. Az éjszakában van valami soha meg nem ismerhető titokzatosság. A sötétség segít elfedni a bûnt, mintha szándékosan támogatná a rosszat. A fény az éltető erőt jelenti, a sötét az életerő hiányát. Félünk a sötétségtől, és valóban mintha az életünket szívná el, akárcsak a téli napokban, amikor a Nap sugarai korán hátat fordítanak nekünk, magunkra hagyva minket a gondolatainkkal, félelmeinkkel, emberi nyomorúságunk és bûneink mocskában. Miközben a sötétség nem létezik, az csak a fény hiánya. De ha a fényben ott az élet, akkor a sötétségben ott van a halál. John Cure
  3. Éppen annyi nappal létezik, amennyi éjszaka, és az egyik éppolyan hosszú, mint a másik, évről évre. Még a boldog élet sem lehet híján némi sötétségnek, a "boldogság" szó is elveszítené jelentését, ha nem ellensúlyozná a szomorúság. Carl Gustav Jung
  4. Naponként meghalunk, mert naponként elvész életünk bizonyos része s még akkor is, midőn növekszünk, fogy az élet. Magát azt a napot is, melyet töltünk, a halállal osztjuk meg. Lucius Annaeus Seneca
  5. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
  6. Az élet mellett ott van a halál, A boldogságnál a lehangolás, A fénynél árnyék, kétség és remény. Madách Imre
  7. Míg a halandó lénynek az ifjukor üdve virul még, sok sose-teljesülő tervet eszel ki bohón; percre se gondol rá, hogy a Vénség és a halál jön, kórtól nem riadoz, míg fiatal meg erős. Ó, be rövidlátók, kik nem veszik észre, be gyorsan illan az ifjúkor s véle az élet is el.
  8. Van abban valami, hogy az alvás édestestvére a halálnak. Mily könnyen há­nyattunk ébrenlétből álomba! Mily könnyel­mûen búcsúzunk fénytől és öntudattól! Michel de Montaigne
  9. A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan. Fredrik Backman
  10. Könnyen mondja, állítja az ember, hogy inkább a halált választja, mint a kegyetlen életet, ám ha közel kerül a választáshoz, ráeszmél: a kegyetlen élet is jobb a halálnál, mert abban talán még akad egy halvány reménysugár, ami sorsa megváltoztatásával ámítja a lelkét.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat