Ugrás a tartalomra
Mit gondolsz, hogy akit felfelé látsz kapaszkodni ama ostromolt várfal omladékain, dühödten és magánkívül, kitéve annyi muskéta találatának; vagy az a másik, akinek az arca csupa sebhely, ő maga meg halálosan kimerült és viaszsárga az éhségtől, de eltökélte, hogy inkább megdöglik, semhogy a kapukat kinyissa...: nos, mit gondolsz, ezek önmagukért hullatják a vérüket? Ugyan! Olyan valakiért viszik vásárra a bőrüket, akit talán sohasem láttak, s aki eközben elmerül a tétlenségben, élvezetekben, s nem is törődik a szegény ördögök áldozatával.
Kapcsolódó idézetek
-
Azok, akik gyengéd jóakarattal tekintenek a rabszolgatartóra, de kemény szívvel a rabszolgára, úgy látszik, sohase képzelték magukat ez utóbbinak a helyzetébe: mily vigasztalan kilátások, a változás minden reménye nélkül. Gondolj csak arra a lehetőségre, amely mindig fölötted lebeg, hogy feleségedet és gyermekeidet - akiket a természet berendezése folytán még a rabszolga is a magáénak nevez - elszakítják tőled s baromként adják el az első vevőnek. És ezt cselekszik és védelmezik olyan emberek, akik állítólag úgy szeretik felebarátaikat, mint önmagukat, akik hisznek az istenben és akik imádkoznak, hogy legyen meg az ő akarata e földön!
Charles Darwin
-
Egyes emberek mennyire gondolkodás nélkül pazarolják el azt, amiért mások a lelküket is eladnák: egy egészséges, fájdalmat nem ismerő testet.
Stephen King
-
A két szemem oda kellene adnom egy vak embernek. A két fülem egy süketnek. A két lábam egy lábatlannak. A két kezem egy olyannak, akinek leesett a két karja. Az orrom oda kéne adnom egy orratlannak. A fogaim egy fogatlannak. A szívem egy szívtelennek. A hajam egy kopasznak. (...) Ha ennyire oda tudnám magamat adni, még akkor sem mondhatnám magamat önzetlennek, tudom.
Szép Ernő
-
A legtöbb ember a saját félelme és ostobasága béklyójában él, és nincs annyi esze, hogy higgadt tekintettel pillantson rá az elhibázott életére. A legtöbben csak húzzák tovább az igát, és elégedetlenkednek, de sohasem próbálják megérteni, hogy miért, és hogy miképp javíthatnának a dolgokon, s végül úgy halnak meg, hogy már semmi sincs a szívükben, csak mocsok, meg öreg, vizes vér - gyenge, felhígult vér -, s az emlékeik egy fabatkát sem érnek.
Patrick deWitt
-
Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyû lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély.
Vavyan Fable
-
Ha valakin mindig átnéztek, gyakran megalázták, vagy tehetetlen haragot ébresztettek benne, és az élete már amúgy is szürke és céltalan, gondolom, úgy érzi, hogy ha a sötétben vagdalkozik és talál, akkor megbünteti azokat, akik boldogok és jól érzik magukat a bőrükben.
Agatha Christie
-
Soha ne ítéljetek egy férfiről első látásra! Az, ami kívülről látszik, sokszor csalóka; és maga a leggonoszabb elesett lélek, az ördög is a maga célja eléréséhez a világosság angyalának formáját ölti magára.
-
Ez a massza, ami itt fekszik előttetek, valaha egy ember volt. Mondták nektek, hogy ez az, ami rátok is vár? Mondták nektek, hogy ez a fajta áldozat az, amit tőletek is elvárnak? Nem, nem fogtok gyors, hősies halált halni. A legtöbben kínlódni fogtok, szenvedni életetek végéig a testi és a lelki sérülésektől. Ez a háború, látjátok? Az igazi háború: az emberek nem egyebek véres hússzeleteknél a hentes vágódeszkáján. Nézzétek csak. Nézzétek, és jól véssétek az eszetekbe mindezt. Aztán, ha netán túléltétek ezt a poklot, mondjátok el a fiaitoknak, meséljétek el nekik, milyen a háború. Hátha legalább ők nem lesznek olyan ostobák, mint ti vagytok.
-
Ha mindent elvesznek az embertől, ha semmiképpen nem győzhet, végül azt mondja: mi az ördögnek harcolok? Erre számítanak! Hogy előbb-utóbb feladja az ember. Pedig ha az ember feladja, akkor jobb, ha inkább meghal. Nem tudom feladni. Nem tudom, hogyan kell.
-
Neked, aki soha nem érezted, hogy a tél védelmező takaróként záródik köréd, és kimész az utcára sálban, kirúzsozva, és látszik a leheleted, és az ablakok melegen világítanak feléd, és úgy érzed, hogy része vagy egy városnak, valami nagyobbnak, de aki egyedül jársz-kelsz, fázol, és az ablakok sárgán, gonosz macskaszemekként világítanak és néznek le rád élesen, és nem szeretnéd, ha találkozna a tekintetetek, nem ismered őket. És fázol.
Linn Skaber