Ugrás a tartalomra
A legtöbb ember a saját félelme és ostobasága béklyójában él, és nincs annyi esze, hogy higgadt tekintettel pillantson rá az elhibázott életére. A legtöbben csak húzzák tovább az igát, és elégedetlenkednek, de sohasem próbálják megérteni, hogy miért, és hogy miképp javíthatnának a dolgokon, s végül úgy halnak meg, hogy már semmi sincs a szívükben, csak mocsok, meg öreg, vizes vér - gyenge, felhígult vér -, s az emlékeik egy fabatkát sem érnek.
Kapcsolódó idézetek
-
A legtöbb ember úgy szenved, hogy nem tanul belőle semmit. Nem találja meg az értelmét. Nem éli át, hogy a sorsa nevelni, tanítani akarja. Azt hiszi, a baj minden ok nélkül szakadt rá, s ezért ki van téve annak a veszélynek, hogy - bár az idő meggyógyítja - a baj újra megismétlődik vele.
Müller Péter
-
A legtöbb ember nem is él, csak rohan. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy nekik az is, hogy elérték-e céljukat vagy nem.
Jean Webster
-
Azok, akik a félelmeik szerint élnek, a legtöbb gondot arra fordítják, hogy ne kövessenek el hibákat. Nem is követnek el hibákat, de mást sem tesznek. Üres az életük. Jönnek, vegetálnak, aztán meghalnak.
Osho
-
Nem jó dolog bolondként meghalni. A legtöbben mégis így végezzük. Az idő megfoszt az épelméjûségtől.
Benyák Zoltán
-
Legtöbben milyen nehezen változtatnak azon, amiről pedig régen tudják, hogy nincs értelme. Azért, hogy ne kelljen lépni, inkább magukat is félrevezetik. Kapaszkodnak a biztos rosszba, mert a bizonytalanság megrémíti őket. Titokban sóhajtoznak csak: "Nem bírom tovább..." meg: "Egyszer úgy elmegyek!" - aztán mégsem tesznek semmit. Az afféle néma sikolynak a legtöbben nem tulajdonítanak jelentőséget, hiába ez az ember legőszintébb belső hangja, amit nagyon komolyan kellene venni.
-
Emberek milliói inkább szenvednek, lemondanak, belenyugszanak, végül megkeserednek vagy akár meghalnak, mint hogy vennék a fáradságot, és megpróbálnák türelemmel és olykor a kellemetlenségeket is elviselve megérteni önmaguk és mások legellentmondásosabb és legkevésbé illendő oldalát is.
-
Az emberek, akik oly fontosnak gondolják magukat, úgy tûnnek el a sokaságban, mintha sosem lettek volna. Egyszerûen nem léteznek annyi ideig, hogy jelenlétük nyomot hagyjon. Az életük első fele küszködés, a másodikban pedig már végképp beletörődve az elkerülhetetlen elmúlásba, feladják minden álmukat, minden tervüket. Végül mindenki boldogtalanul hal meg, hisz nincs idejük megvalósítani magukat.
-
Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni.
Müller Péter
-
Az ember mindjobban elveszíti önmagát. Nem tudja, miért kell élnie, miért kell léteznie, és attól félek, már nem is fog rájönni soha.
Benyák Zoltán
-
Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség - szinte elenyésző kivétellel - kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig.
Szabó Péter