A legtöbb ember a saját félelme és ostobasága béklyójában él, és nincs annyi esze, hogy higgadt tekintettel pillantson rá az elhibázott életére. A legtöbben csak húzzák tovább az igát, és elégedetlenkednek, de sohasem próbálják megérteni, hogy miért, és hogy miképp javíthatnának a dolgokon, s végül úgy halnak meg, hogy már semmi sincs a szívükben, csak mocsok, meg öreg, vizes vér - gyenge, felhígult vér -, s az emlékeik egy fabatkát sem érnek.

Kapcsolódó idézetek

1. A legtöbb ember úgy szenved, hogy nem tanul belőle semmit. Nem találja meg az értelmét. Nem éli át, hogy a sorsa nevelni, tanítani akarja. Azt hiszi, a baj minden ok nélkül szakadt rá, s ezért ki van téve annak a veszélynek, hogy - bár az idő meggyógyítja - a baj újra megismétlődik vele. Müller Péter
2. A legtöbb ember nem is él, csak rohan. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy nekik az is, hogy elérték-e céljukat vagy nem. Jean Webster
3. Azok, akik a félelmeik szerint élnek, a legtöbb gondot arra fordítják, hogy ne kövessenek el hibákat. Nem is követnek el hibákat, de mást sem tesznek. Üres az életük. Jönnek, vegetálnak, aztán meghalnak. Osho
4. Nem jó dolog bolondként meghalni. A legtöbben mégis így végezzük. Az idő megfoszt az épelméjûségtől. Benyák Zoltán
5. Legtöbben milyen nehezen változtatnak azon, amiről pedig régen tudják, hogy nincs értelme. Azért, hogy ne kelljen lépni, inkább magukat is félrevezetik. Kapaszkodnak a biztos rosszba, mert a bizonytalanság megrémíti őket. Titokban sóhajtoznak csak: "Nem bírom tovább..." meg: "Egyszer úgy elmegyek!" - aztán mégsem tesznek semmit. Az afféle néma sikolynak a legtöbben nem tulajdonítanak jelentőséget, hiába ez az ember legőszintébb belső hangja, amit nagyon komolyan kellene venni.
6. Emberek milliói inkább szenvednek, lemondanak, belenyugszanak, végül megkeserednek vagy akár meghalnak, mint hogy vennék a fáradságot, és megpróbálnák türelemmel és olykor a kellemetlenségeket is elviselve megérteni önmaguk és mások legellentmondásosabb és legkevésbé illendő oldalát is.
7. Az emberek, akik oly fontosnak gondolják magukat, úgy tûnnek el a sokaságban, mintha sosem lettek volna. Egyszerûen nem léteznek annyi ideig, hogy jelenlétük nyomot hagyjon. Az életük első fele küszködés, a másodikban pedig már végképp beletörődve az elkerülhetetlen elmúlásba, feladják minden álmukat, minden tervüket. Végül mindenki boldogtalanul hal meg, hisz nincs idejük megvalósítani magukat.
8. Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni. Müller Péter
9. Az ember mindjobban elveszíti önmagát. Nem tudja, miért kell élnie, miért kell léteznie, és attól félek, már nem is fog rájönni soha. Benyák Zoltán
10. Azt nem tudom, hogy mi lesz a halál után, azt azonban látom, hogy az emberek legnagyobb része sohasem él igazán. A többség - szinte elenyésző kivétellel - kispórolja magát az életből. Lábujjhegyen mennek végig az életükön, egészen a sírig. Szabó Péter