Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (...) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.

Kapcsolódó idézetek

1. Valami hajszol engem. Mintha mindig elszalasztanék valamit. Utánakapok, megszerzem, és akkor kiderül, hogy nem volt semmi. És én megint másvalami után kapkodok. Előre tudom, hogy ugyanúgy végződik majd az is, mint a másik, de nem bírom kihagyni. Hajszol, üldöz, aztán egy ideig elfoglal, de megint csak elhagy, és marad az üresség; olyan ez, mint az éhség, mindig újra elfog. Erich Maria Remarque
2. Meg akarlak tartani, hozzád akarok tartozni. Utadat akarom állni, el ne mehess. Azt akarom, hogy erőtlen legyél, kiszolgáltatott, magatehetetlen. Hogy csak én kelthesselek életre. (...) Hogy mindig csak belőlem lélegezhess... Szilvási Lajos
3. Az járt a fejemben, mit éreznék, ha nem jönnél vissza többé. Éreztem, hiányozna valami az életemből. Talán idővel képes lennék pótolni, de sohasem tudnám maradéktanul helyettesíteni. Megpróbáltam rájönni, mi lehet ez, és mindig ugyanarra jutottam. Bárhonnan közelítettem is meg a dolgot, egyre csak ugyanazt a választ kaptam. (...) Te... csakis te. Nora Roberts
4. Itt áll az út, de le van zárva. Vajon a pokolba vinne vagy a mennyországba? Érzem a súlyát, de nem elég tiszta, hogy keresztültörjek vagy forduljak vissza. Fájdalom, könny és évekig éjjeli szerelem, mosoly éltető fénnyel, mit hoz a sors, sohasem látod, de bármerre vezet, végig kell járnod!
5. Nyomorultan, tériszonyban, könyörögve a semmitsemtudásért, még mindig magamhoz szorítanék valakit, valamit, Veszendőt a Veszendő. Fodor Ákos
6. Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi. Stephenie Meyer
7. Ha csak tehettem, folyton hazaszaladgáltam az elhagyott városba, kerestem az eltûntet, a visszahozhatatlant, a házak árnyékát, amely valaha arcomra borult, elvesztett egykori otthonomat, és persze nem találtam semmit, mert hol kanyargott már az a folyó, amelynek cseppjei között az én életem cserepei sodródtak. Szabó Magda
8. - Mit akarsz tőlem? (...) - Azt akarom, hogy mellettem légy a sötétben. Hogy átölelj. Hogy továbbra is szeress. Hogy siess a segítségemre, amikor félek. Hogy gyere el velem a szakadék szélére, és nézd meg, mi van ott... - És mi van akkor, ha elhibázom? - Lehetetlen elhibázni.
9. Ami meglátogatott... az az alkony árnyéka. Amit elvesztettem magamban... az az idő sötétsége. Ami találkozott velem... az a rés a múlt és a jövő között.
10. Vágyok valamire, ami különleges. Valamire, ami egyedi, ami szeret, amit szerethetek. Valamire, ahol minden csak úgy jön. Nincs játszma, se kényszer, csak úgy jön, nem kérdez, és elvisz magával oda, ahova soha nem akartam eljutni. Amitől mindig is rettegtem. Valójában nem is bánnám. Úgyis kezd unalmas lenni az, ami van. Oravecz Nóra