Ugrás a tartalomra
Mit tudtak nékem mondani a világról azok, akik apám házában megfordultak, vagy akikkel az egyetemen nap mint nap találkoztam? Csak azt, amit én is láttam. Semmi újat. Õk is - éppen úgy, mint én - csak a felületet látták a környező életből, de én sejtettem, hogy az élet ennél több, mélyebb, és én szerettem volna ebbe a mélységbe hatolni.
Kapcsolódó idézetek
-
Megtanultam, hogy a világ brutális, kiszámíthatatlan, gyakran kegyetlen. A nagyszüleim nem ismerték ezt a világot, így értelmetlennek találtam olyan kérdésekkel nyugtalanítani őket, amikre úgysem tudják a választ. Amikor anyám hazajött a munkából, néha elmeséltem neki, miket láttam, hallottam, ő pedig simogatta a homlokom, hallgatott figyelmesen, megpróbálta nekem tisztázni ezeket a dolgokat... az ő hangja, a keze érintése jelentette nekem a biztonságot.
Barack Obama
-
Sok diáktársam érkezett az enyémnél kényelmesebb háttérből. Gyakran egyik vagy mindkét szülőjük orvos volt. Többen magániskolába jártak, ahol önbizalmat pumpáltak beléjük. Elvárták, hogy az emberek hallgassák őket, ha megszólalnak. Nem mentek, hanem vonultak. A vagyonuk elszigetelte őket minden bizonytalanságtól. Minden kisebb csalódást, kudarcot hitetlenkedve fogadtak - mintha az élet tartozott volna nekik valamivel. Nem is sejtették, mások számára milyen kemény próbatétel.
Shahed Yousaf
-
Egészen egyszerû emberek társaságára éppúgy vágyom, mint a legmûveltebb értelmiségiek társaságára. Nem is kell mindig személyes kontaktus, csak annyi, hogy köztük vagyok, látok, tapasztalok. A külföldi utak is nagyszerû lehetőséget adnak a megismerésre. Ha ezt hívják "élet iskolájának", akkor ezt a sulit feltétlenül többre értékelem, mint az iskolapadhoz kötött tanulást.
Debreczeni Ferenc
-
Nem akartam ruhákat, új cipőt és drága holmikat. Nem akartam selyembe öltözni. Csak azt akartam, hogy kinyújthassam a kezemet és megérinthessek egy másik emberi lényt, de nemcsak a kezemmel, hanem a szívemmel is. Láttam a világot és azt, hogy nincs benne részvét, és láttam a durva, bántó megítélést és a hideg, elutasító tekinteteket.
-
Lassanként fénnyel és értelemmel telt meg minden. A bizonytalanság szertefoszlott, a szavak maguktól törtek elő, és már nem is ügyeltem olyan nagyon, hogy mit mondok. (...) Hallgattam a saját hangomat, de mintha már nem is én lettem volna, mintha másvalaki beszélne, az a bizonyos valaki, akivé válni szerettem volna. A szavak már nem fedték a valóságot, eltolódtak, átsiklottak más, színesebb területekre - nem, amelyeken az életem apró eseményei zajlottak -, és én tudtam, hogy már nem az igazat mondják, hogy képzelgéssé és hazugsággá válnak, de nem törődtem vele, hiszen az igazság vigasztalan volt és fakó, s csak az érzelem, csak az álmok visszfénye fejezte ki az igazi életet.
Erich Maria Remarque
-
Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyûltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tûnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem.
Charles Bukowski
-
Reggel, mikor felkeltem, nem tudtam, miért kelek föl. Hogy mi az élet értelme. És ez olyan súllyal tört rám, mintha az univerzumban zuhantam volna, és nem a Föld felé, hanem ellentétes irányba. De ami a legjobban aggasztott, a körülöttem lévők közt sem láttam senki olyat, akiről azt gondoltam volna, hogy na, igen, az ő életének legalább van értelme. A Föld és rajta minden élőlény - velem együtt - ebbe a végtelen reménytelenségbe zuhant megállíthatatlanul.
Ughy Szabina
-
Amikor fiatal voltam, mindent látni akartam. Azt gondoltam: "Hogy is halhatnék meg anélkül, hogy lássam ennek a világnak minden centiméterét?"
Leonardo DiCaprio
-
Szerettük szüleinket, de nem értettek meg bennünket. Azt tették, amit az ő szüleiktől is tanultak, csak külsőleg mutatták, hogy a világot úgy veszik, ahogy van.
-
Melletted másnak éreztem magam. Megtanultam a dolgok mélyére nézni, és választ keresni a miértekre. Hálás voltam, amiért megosztottad velem a tudásod, hogy vakmerőségre buzdítottál.
Susanna Tamaro