Mivel a regényírók ritkán szerezhettek első kézből információt a cigányság életéről, a fantáziájukkal dúsították fel a prózai valóságot, és létrehozták a XIX. században azt az irodalmi cigányalakot, aki egy angol cigánykaraván tagjaként vándorol, egy spanyol flamenco-táncos ruháját viseli és magyar cigányzenét játszik.

Kapcsolódó idézetek

1. Egy vezető történész kérdezte egyszer tőlem, hogy miért nincs a cigányoknak más európai népekhez hasonlóan történelemtudatuk. Válaszom rövid volt, és határozott: azért, mert ez egy szóbeli kultúra. Majd látva, hogy felkeltettem az érdeklődését, hozzátettem, hogy a szóbeli kultúrákban másképpen alakul az emlékezet, az időhöz és a térhez való viszony. (S közben arra gondoltam, megint egyszer kiderült, hogy az írásos kultúrában felnőtt, szocializálódott, tanult szakembert meglepi, hogy létezik az övétől eltérő, kollektív emlékezet, időfelfogás.)
2. A mûvészi tevékenység a megrázkódtatásokból táplálkozik, ugyanakkor segít feldolgozni azokat. Ha valaki úgy érzi, hogy szívesen szerezne zenét, szobrászkodna vagy írna regényt, vágjon bele bátran! Írás közben az embert a saját valósága inspirálja, amelyet aztán szabadon átgyúrhat, hogy egy egészen új univerzumot teremtsen.
3. A mûvelt, írástudó emberek már az ókorban is úgy érezték - ahogy ma is sokan érzik, főleg az idősebbek - , hogy a nyelv változása valamiféle romlás, hiszen a nyelv eltávolodik attól a formájától, amit ők megszoktak, amelyen kiváló irodalmi mûvek vagy szent könyvek születtek. Olyan ez, mintha valaki az öltözködésben bekövetkezett változásokat - például hogy ma már nők is járnak nadrágban - az öltözködés romlásának nevezné, mert a nagyanyja máshogy öltözött, és az mennyivel szebb volt, akkor még megadták a módját. A nyelvészet ehhez a romlásérzéshez nem tud hozzászólni, mert ez szubjektív. Nádasdy Ádám
4. Azt gondolják, hogy egy író csak lógatja a lábát, holott pontosan akkor dolgozik a legkeményebben, amikor nem csinál semmit. A regényírás olyan, mint egy nyári tábor kezdete. Az író jobbára magányos és csendes napjai hirtelen lármával telnek meg, ahogy egyszer csak minden figyelmeztetés nélkül betoppan megannyi szereplő, és felforgatja az életét. Egy reggel hatalmas busz érkezik, és zajongva leözönlenek róla, izgatottan, hogy ők kapták meg a szerepet. Az írónak pedig együtt kell élnie ezzel, foglalkoznia kell velük, ételt, szállást kell adnia nekik. Az ő felelőssége mindez. Mert ő az író.
5. A XIX. század második felében valaki, elbizakodván a tudomány nagy eredményeiben, feltette a kérdést: "íme, tudjuk már, milyen a fû és a fa és milyenek az állatok - lássuk hát, milyen az ember?" És a méltatlan kérdésre, mert az óvatos és körültekintő tudomány elodázta a választ, kotnyelesen megszólalt a Mûvészet, és nagyképûen úgy tett, mintha őt kérdezték volna. És megszületett a naturalista regény: Zola, Balzac, Flaubert. Karinthy Frigyes
6. Lehet, hogy az írók meghívják a szellemeket. A színészekkel és más mûvészekkel együtt ők azok a médiumok, akiket a társadalom elfogad. Olyan világokat teremtenek, amelyek sosem léteztek. Olyan emberekkel népesítik be a világokat, akik sosem születtek meg. Majd pedig meghívnak bennünket, hogy csatlakozzunk ehhez a kitalált világhoz. És mi csatlakozunk. Igen. Még fizetünk is érte. Stephen King
7. Vadidegen testek csapódnak be életünkbe, és eltûnnek hirtelen, de úgy, hogy még véletlenül se mondhassuk: nyomtalanul! Hiszen, ha úgy lenne... akkor talán nem okozna gondot a megnyilatkozás, s minden keserûség nélkül megrajzolhatnám életünk vidékének domborulatait (...) Csakhogy más a helyzet! Úgy tesznek e testek, mintha megértenének minket, s belevésődnek lelkünk érzékeny márványfalába, hatalmas üreget marnak belé - ám erről szólani, ehhez már kevés a józan ész. Csupán kaland lenne az élet? Korántsem. S mégis beléveszünk regényeibe, otromba cselszövéseibe; bár megnyugtató: szeretünk élni. Sziveri János
8. A regénytől távol, valóságos életünkben vajmi keveset tudunk arról, milyenek voltak a szüleink születésünk előtt; hozzátartozóinkat csak töredékesen ismerjük; látjuk, amint jönnek-mennek; alighogy meghalnak, helyükbe mások lépnek: pótolható lények hosszú vonulatát alkotják. Csakis a regény különít el egyént, világítja meg teljes életrajzát, eszméit, érzelmeit, avatja pótolhatatlanná: állítja mindenek középpontjába. Milan Kundera
9. Abban az időben, amikor a regényíró és költő rajongó, ábrándozó nőket teremtett (...), maguk a nők is keresték, és úgy vélték, meg is találták az életben a mását annak, amit szívük olvasmányaikban megsejtett. Manapság maguk azon vannak, hogy minél gondosabban elkerüljék a csábító, költői külsőségeket, és csak a díszefosztott valót mutassák. Mert, barátom, ha több a szerelem a könyvekben, több a szerelem az életben. Régen eszményeket alkottak, és a nők hittek a kitalálásaikban. Ma már csak a szigorú valót idézik, s a maguk példájára a nők csak a földön járó hétköznapiságban hisznek. Guy de Maupassant
10. Az emberek, amióta világ a világ, társadalmi viszonyban állnak egymással. Szerepeket játszanak egyfajta színpadon állva, és mindig van közönség, mindig vannak további színészek, mind jelmezben vagyunk, gyakran álarcot viselünk, és ezek a helyzeti tényezők befolyásolják, hogyan gondolkodunk, mit csinálunk, hogyan érzünk. Philip Zimbardo