Ugrás a tartalomra
Mivel hajtjuk magunkat a mókuskerékben, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi célból is dolgozunk. Ezért szükség van arra, hogy kívülállóként, elfogulatlanul is tudjuk szemlélni, mit teszünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Ahelyett, hogy azt tartanánk szem előtt, amit valójában akarunk, azzal foglalkozunk, amit a saját vagy környezetünk véleménye szerint tennünk kellene. Megkérdőjelezzük a vágyainkat, kételkedni kezdünk az indítékainkban, és eltûnődünk, vajon hová tartunk.
Dan Millman
-
Erőfeszítést kíván, hogy megértsük és önmagunkra vonatkoztassuk mindazt, amit rossznak és megvetendőnek tartunk, mert szívesen kikerüljük az ezzel való szembesülést. Ha nem tesszük meg, nem csinálunk mást, mint elbújunk azon mesterséges határok mögött, amelyek köztünk és a külvilágban ellenségként megtapasztalt eszmék és emberek között húzódnak.
Ewoud Kieft
-
A megszokás olyan, mintha egy mókuskerékben pörögnénk. A természetes kreativitást és azt a fajta gondolkodást, amely új, a hagyományostól eltérő módon tekint egy-egy problémára, az oktatási rendszer és a munka világa kiöli az emberből. Egy tudatosan felépített és megélt átlépés más világokba azonban esélyt ad arra, hogy az ember új értékek, logikák mentén korábban számára elképzelhetetlen megoldásokra jusson.
-
Sok ember semmire sem megy a munkájával, mert túl sok időt tölt a munka végzésével. Időnként fel kell emelnünk a fejünket, hogy körülnézzünk. Észrevehetjük, hogy a csorda továbbvándorolt, miközben mi buzgón legelésztünk, és most ott állunk egyedül, elfelejtve.
-
Amikor minden összeomlik, figyelmünket el kell terelnünk a saját életünkről oda, ahol másoknak a leginkább szüksége van a szeretetünkre és a támogatásunkra. Ezáltal hasznosnak és értékesnek érezhetjük magunkat, ami segíteni fog abban, hogy átvészeljük, bármin megyünk is épp keresztül. Ez az, ami kirángat minket a befelé fordulásból.
-
Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
-
Néha egyszerûen le kell lépnünk a városból, hogy új perspektívából láthassuk a dolgokat, de nem mindig vesszük észre, hogy szükségünk van erre, mert ugye ahhoz új perspektíva kéne, hogy észrevegyük.
-
Gyakran elfelejtjük a döntéseink mögött álló okokat. Így fordulhat elő, hogy elveszettnek érezzük magunk az ok nélkül választott ösvényeken.
Stéphane Garnier
-
Életünknek nagy része értelmetlen, önmagát megsemmisítő ingadozás és hiábavalóság; káosszal küszködünk kívül és belül; és mégis hisszük, hogy van bennünk valami életbevágóan fontos és jelentőségteljes, csak tudnunk kellene olvasni a tulajdon lelkünkben. Érteni akarunk, fel akarjuk fogni a múló dolgok értékét és perspektíváját, hogy így kiemelhessük a fejünket a napi körülmények örvényéből.
Will Durant
-
A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk ha nem akarjuk is; tetteink helyzeti ereje következtében még akkor is kitartunk, amikor értelme elmúlt, s céltalanul is várunk egy ideig. Hiábavaló leskelődés, ostoba álldogálás - ki nem ismeri? - amikor hasztalanul vesztegetjük értékes időnket, olyasmi után bámulva, ami egyszer s mindenkorra eltûnt. És mi mégis makacsul visszavárjuk. Nem tudjuk, miért állunk még mindig ott, ahol állunk, de nem mozdulnánk a világért sem. Amit buzgalommal kezdtünk, türelemmel folytatjuk. Gyötrő szívósság, holtra fáraszt.
Victor Hugo