Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Mivel nem tudjuk megmagyarázni az olyan szörnyû dolgokat a világban, mint a háború meg a gyilkosság meg az agydaganat, és mivel nem tudunk semmit tenni ellenük, ezért csak a közelünkben lévő szörnyûségeket látjuk meg és egészen addig nagyítjuk fel őket, míg szét nem pattannak, mint egy buborék. Olyan szörnyûségek ezek, amikkel el tudunk bánni, és nem is annyira szörnyûek, mint amilyennek elsőre látszanak. Micsoda megkönnyebbülés, amikor felfedezzük, hogy noha vannak emberrablók és baltás gyilkosok a világban, az emberek legtöbbje olyan, mint mi: néha félnek, néha bátrak, néha kegyetlenek, néha kedvesek.

Sharon Creech
🔮 Jövőkép 🙏 Szerénység
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Vannak ilyen rémes pillanatok az ember életében, amelyek kitörölhetetlenek, bármennyire apróságnak látszanak is. Nem a legszörnyûbb szörnyûségekre gondolok, amiket mellesleg szerencsére eddig nem is éltem át, mint a háború, a gyilkos erőszak, sőt még csak nem is önmagában a halál, valaminek, valakinek a drámai, tragikus körülmények közötti elvesztése, hanem az ilyen, látszólag jelentéktelen helyzetekre, közjátékokra, incidensekre, pillantásokra, mozdulatokra, amelyek azonban mégis egy idő után megkövülnek az ember agyában és zsigereiben. Bolgár György
  2. Kegyetlenség, hogy az ember életében mindig vannak olyan emberek, akik elkövethetnek bármit, nem vagyunk rájuk képesek neheztelni. Összetörhetik az egész világunkat, szívünket, de mi abban vesznénk csak oda, ha bosszút állnánk. Borsa Brown
  3. Az emberek hajlamosak gyanakvással tekinteni minden új dologra. Gyakran félünk attól, amit nem ismerünk. Félünk a sötétben, mert nem láthatjuk, mi történik, miután az összes lámpát eloltották. Védtelennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben. Elkezdünk képzelődni, és minden ok nélkül számtalan szörnyûség fordul meg a fejünkben. Ez nem logikus. Néha semmi alapja sincs a félelmünknek, és mégis félünk. Hiába próbáljuk nyugtatgatni magunkat, úgy reagálunk, mintha valódi veszély fenyegetne minket. A rasszizmus is ilyen alaptalan és ésszerûtlen reakció. Tahar Ben Jelloun
  4. Az ember, ha úgy adódik, nem riad vissza a legszörnyûbb bûnöktől sem. Képzeljen el egy olyan világot, ahol ez nem így van, ahol az erőszak nem szül új erőszakot, ahol az újságokat nem háború és erőszak tölti meg! Nos, egy ilyen világ csak akkor lehetséges, ha az ember megszûnik emberinek lenni.
  5. Az erőszakot a legkönnyebb és a legnehezebb megérteni a világon. Néhányan készek vagyunk rá, hogy hatalomvágyból használjuk, mások csak önvédelemből, megint mások egyfolytában, és vannak, akik soha. De van olyan is, aki más, mint a többiek, aki ok nélkül verekedik. Bennük több lehet az állati, mint bennünk, vagy talán több az emberi, de aki belenézett egyre sötétedő szemükbe, pontosan tudja, melyik fajtába sorolhatók. Nem tudni, vajon hiányzik-e belőlük valami, ami másokban megvan, vagy épp ellenkezőleg. Hogy kialszik-e bennük valami, mikor ökölbe szorítják a kezüket, vagy éppen meggyullad. Fredrik Backman
  6. Miért ne juthatna el az emberiség a természet átalakításában odáig, hogy békéssé is tegye? Miért ne sikerülhetne az emberiségnek, ha mégoly parányi volt és lesz is, hogy egy napon elfojtsa, vagy legalábbis szabályozza a létért való versengést? S végül miért ne törölhetné el a gyilkolás törvényét? (...) Lehetséges, hogy fajunk kitart búskomorságában, őrültségében, hóbortjaiban, tébolyában és bódultságában, amíg csak el nem jön faggyal és sötétséggel a siralmas vég. Ez a világ talán gyógyíthatatlanul rossz. Én mindenesetre jól érzem magam benne. Anatole France
  7. Az emberek nemcsak gonoszak és kegyetlenek, hanem rendetlenek is, hanyagok, közömbösek. S ez csaknem több baj okozója, mint a gonoszság és kegyetlenség. Márai Sándor
  8. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember úgy érzi, egész biztosan összeomlik a világ, mert az lehetetlen, hogy csak úgy álljon közömbösen, és hagyja megtörténni azt, aminek nem lenne szabad megtörténnie, mert annyira igazságtalan, megalázó, vagy kegyetlen. Persze hiába várjuk szorosra zárt szemmel, behúzott nyakkal a robajt, a csörömpölést, a föld remegését, mert amikor felnézünk, minden változatlan: a környező házak nem dőltek össze, az utak, hidak nem omlottak be, az autók színes-fényes áradata szakadatlanul zubog tovább, és az emberek, mint a hangyák, tovább rohangálnak, életük kis csapásait követve. Mintha mi sem történt volna. Néha az ilyen világvég-érzéshez nem is kell, hogy valami szörnyû tragédia történjen. Néha elég egy mondat.
  9. Háborúval nem bosszulhatjuk meg a szenvedéseinket, mert az erőszak erőszakot szül, és az embereket lehúzza saját gonoszságuk és elvakultságuk. Milyen jó is lenne, ha megértethetnénk a gonoszokkal, hogy rosszat csinálnak, ha elfogulatlan és teljes képet adhatnánk nekik! Ez lenne az emberiség igazi diadala!
  10. A világ nem szörnyû, és az emberek sem azok. Jók akarnak lenni. Valami rosszá teszi őket, valami letöri őket, amitől bekattannak. Mindig vannak jelek, tünetek, mielőtt valaki idegösszeomlást kap.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat