Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vannak ilyen rémes pillanatok az ember életében, amelyek kitörölhetetlenek, bármennyire apróságnak látszanak is. Nem a legszörnyûbb szörnyûségekre gondolok, amiket mellesleg szerencsére eddig nem is éltem át, mint a háború, a gyilkos erőszak, sőt még csak nem is önmagában a halál, valaminek, valakinek a drámai, tragikus körülmények közötti elvesztése, hanem az ilyen, látszólag jelentéktelen helyzetekre, közjátékokra, incidensekre, pillantásokra, mozdulatokra, amelyek azonban mégis egy idő után megkövülnek az ember agyában és zsigereiben.

Bolgár György
🌙 Éjszaka 🌿 Egyszerűség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember, ha úgy adódik, nem riad vissza a legszörnyûbb bûnöktől sem. Képzeljen el egy olyan világot, ahol ez nem így van, ahol az erőszak nem szül új erőszakot, ahol az újságokat nem háború és erőszak tölti meg! Nos, egy ilyen világ csak akkor lehetséges, ha az ember megszûnik emberinek lenni.
  2. Vannak pillanatok, amik belénk égnek, visszavonhatatlanul velünk maradnak és elkísérnek, amíg élünk. Sajnos, néha a rosszra valamiért könnyebb emlékezni, mint a jóra.
  3. Mivel nem tudjuk megmagyarázni az olyan szörnyû dolgokat a világban, mint a háború meg a gyilkosság meg az agydaganat, és mivel nem tudunk semmit tenni ellenük, ezért csak a közelünkben lévő szörnyûségeket látjuk meg és egészen addig nagyítjuk fel őket, míg szét nem pattannak, mint egy buborék. Olyan szörnyûségek ezek, amikkel el tudunk bánni, és nem is annyira szörnyûek, mint amilyennek elsőre látszanak. Micsoda megkönnyebbülés, amikor felfedezzük, hogy noha vannak emberrablók és baltás gyilkosok a világban, az emberek legtöbbje olyan, mint mi: néha félnek, néha bátrak, néha kegyetlenek, néha kedvesek. Sharon Creech
  4. Visszahozhatatlan és megnevezhetetlen élményt rejtenek e pillanatok. Ha újraélhetném őket, elmondhatnám, hogy legyőztem az időt, legyőztem az életet. Az ember azonban nem erre teremtetett: legföljebb arra, hogy emlékezzen. Kertész Imre
  5. Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tûk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket. Zilahy Lajos
  6. Vannak az emberi életben pillanatok, amikor a feltartóztathatatlanul bekövetkezhető események egész láncolata egyetlen percbe torlódik össze. Az ember ösztönszerûleg érzi e perc jelentőségteljes voltát. Úgy rémlik előtte, mintha egy hatalmas épület meglazult alapkövénél állna. A legcsekélyebb rázkódás elegendő, hogy kiessék és véle együtt halomba dőljön az egész épület. E. Marlitt
  7. Azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy az erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad. Delphine de Vigan
  8. A fájdalmas események a legapróbb sértéstől a legszörnyûbb traumáig mind-mind formálnak bennünket, és óhatatlanul is a részünkké válnak. Fontos, hogy ne akarjunk mindenáron felejteni, ne akarjuk eltörölni az emlékeket. Épp ellenkezőleg: fogadjuk el a fájdalmat, tegyük a részünkké, és merítsünk erőt belőle! Az embert a megélt élmények teszik egyedivé, és senkit nem a traumái határoznak meg, hanem mindaz, amin keresztülment. A kaleidoszkópnál is előfordul, hogy egy-egy szín sötétebb, vagy egy-egy elem törött, az összkép mégis kellemes látványt nyújt.
  9. Léteznek pillanatok, amelyeket szinte tapintani lehet. Az ember érzi a jelentőségüket. Egyszerûen tudja, hogy ott és akkor olyasmi történik, ami meghatározza a jövőjét. Ezeket a pillanatokat még a legkevésbé tudatos emberek sem kerülhetik el, olyan elemi erővel tolja bele őket a sors az arcunkba. D. Tóth Kriszta
  10. Mindenkinek az életében vannak olyan fordulatok, amelyek nehéz, drámai időszakot hoznak, mégsem járnak szükségszerûen az addigi életünk összeomlásával. Sokakat viszont a fizikai vagy pszichés megsemmisülés szélére sodor a körülmények végzetes, nem egyszer lavinaszerû változása, mert segítség, megértés nélkül kell szembenézniük vele. Lakner Zoltán
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat