Mivel nem tudjuk, mikor halunk meg, azt hisszük, az idő egy kiapadhatatlan forrás, pedig minden csak egy bizonyos számú alkalommal történik meg, igen kevésszer. Hányszor fog még eszünkbe jutni gyermekkorunk egyik délutánja, egy nap, amely olyan mélyen belénk ivódott, hogy elképzelni sem tudjuk az életünket nélküle? Talán még négy-öt alkalommal, talán ennyiszer sem. Hányszor láthatjuk még a teliholdat? Talán hússzor. És mégis azt hisszük, számtalanszor megtehetjük még.

Kapcsolódó idézetek

1. A halál mindig úton van, de az a tény, hogy nem tudod, mikor fog megérkezni, mintha elvenne valamit az élet végességéből. Ez az iszonyatos pontosság az, amit annyira gyûlölünk. De mert nem tudjuk, kezdünk úgy gondolni az életre, mint egy kiapadhatatlan kútra. Pedig minden csak egy bizonyos számú alkalommal történik meg, mégpedig valójában nagyon csekély számú alkalommal. Hányszor fogsz még visszaemlékezni gyerekkorod egy bizonyos délutánjára, egy olyan délutánra, amely annyira a léted része lett, hogy el se tudod nélküle képzelni az életedet? Talán négyszer vagy ötször. Talán még annyiszor sem. Hányszor fogod még figyelni, ahogy felkel a telihold? Talán hússzor. És mindez mégis határtalannak látszik. Paul Bowles
2. Talán azért ragaszkodunk annyi mindenhez, mert ösztönösen tudjuk, hogy minden mulandó. Tudjuk, hogy a fiatalság elmúlik, a szeretteink meghalnak egy nap, mindent, amit felhalmoztunk, könnyedén elvehetnek tőlünk, hogy egy nap már nem lesz szükség a tudásunkra, hogy egy nap talán már nem viszonozzák a szeretetünket. Mi mégis ragaszkodunk.
3. Néhány rövid óra még, s a lehanyatló nappal elmúlik az év is. Megvolt ifjúsága, fényes zivataros, munkás és gyümölcsöző kora; azután eljött a hanyatlás ideje, míg végre elvénülve, megőszülve, szomorúan és tehetetlenül múlik el, mint az ember, midőn második gyermekségre jut az élet végén. Ha fenn virrasztunk ez ünnepélyes nap éjjelén s ébren várjuk az éjféli percet, midőn az év halála s egyszersmind születése leend: nem fogunk semmi rendkívülit tapasztalni; csend és setétség borítja a világot, a természet aludni fog s a mai és holnapi reggel közt nem lesz semmi különbség. - Igen, mert eme darabokra tördelést: óra, nap és év, a végetlen idő nem ismeri; csak a szegény halandók szólásmódja az, kiknek élete, (mint a kérészé a nap nyugtához), ama fogalom- és számokhoz van kötve. Tompa Mihály
4. Egész életünkben egyetlen dolog van, amiből sosincs elég: az idő. Kevés az idő a munkára. Az evésre. Az alvásra. Kevés az idő szeretni és viszontszeretve lenni, mielőtt eljön az idő meghalni. Justin Cronin
5. Mind meghalunk egyszer, és nem számít, mennyi ideig élsz, mindenképp eljön a pillanat, amikor visszanézel éveidre, és rövidnek tûnnek, csupán egy villanásnak az éjszaka sötétjében, és felismered, hogy az élet célja végül is nem életben maradni maximális biztonságban és komfortban, hanem azért vagyunk itt, hogy alkossunk és átadjuk másoknak azt, amit gyönyörûnek találunk. Charles Eisenstein
6. A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Réczey Kata
7. Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna. Csányi Vilmos
8. Az idő természetét leginkább a változásban tudjuk megragadni. Minden változik, minden öregszik. Aki megszületik, az meg is hal. Az élőlények egyszer csak megöregszenek. Még a kövek is kopnak, még a négy és fél milliárd éves Föld is rendkívüli mértékben megváltozott. A változás jelenségének köszönhetően, az idő képzetét is képesek vagyunk megérteni. Margherita Hack
9. Időtlen idők óta az állandóság illúziójában élünk, ezért úgy hisszük, hogy mindig sok időnk van hátra. Emiatt ama hatalmas veszélynek vagyunk kitéve, hogy halogatásra pazaroljuk el az életünket. E hajlamunk ellensúlyozására kell meditálnunk az állandótlanságon: a tényen, hogy bármely pillanatban meghalhatunk. Tendzin Gjaco
10. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.