Ugrás a tartalomra
Időtlen idők óta az állandóság illúziójában élünk, ezért úgy hisszük, hogy mindig sok időnk van hátra. Emiatt ama hatalmas veszélynek vagyunk kitéve, hogy halogatásra pazaroljuk el az életünket. E hajlamunk ellensúlyozására kell meditálnunk az állandótlanságon: a tényen, hogy bármely pillanatban meghalhatunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Én azt hiszem, a halhatatlanságot nem a halál órájában, hanem az élet folyamatában kell keresni. A halálunk utáni jövő vajmi keveset jelentene nekünk, ha nem élnénk meg a jelenben, ahogy félig-meddig öntudatlanul megéljük azt a kort is, mikor még nem léteztünk. Életünk egyetlen pillanata sem mozdulatlanná dermedt jelen, hanem jövő, jelen és múlt egymásba fonódó szövedéke. A múltról látszólag keveset tudunk, a jövőről még kevesebbet, s mégis hatnak az életünkre: így éljük meg minden pillanatban a halhatatlanságot.
Gyurkó László
-
A halál gondolatának végig kellene kísérnie minden ember életét, ez azonban túlságosan nagy stressz lenne az emberi elmének. Kénytelenek vagyunk úgy élni az életünket, mintha halhatatlanok lennénk.
-
Lehet keserûen vagy lemondóan gondolni a halálra, és minden lehetséges intézkedést megtenni annak későbbre halasztására. Vagy, ami reálisabb, gondolhatunk az életre úgy is, mint a személyes nemlét örökkévalóságának megszakítására, és megragadhatjuk, mint egy röpke ideig adott lehetőséget arra, hogy kölcsönhatásba lépjünk a minket körülvevő élő, mindig meglepő világgal és megfigyeljük.
Barbara Ehrenreich
-
Tévelygünk, szívesen bolyongunk, önfeledten téblábolunk a megtörténtek és az elkövetkezendők világában. A jelenünket gyilkoló események sûrûségében megfeledkezünk az időről úgy általában, a sajátunkról pedig kiváltképpen. Mintha örök életre születtünk volna... Pedig tudva tudjuk, hogy az idő folyása ellen mindössze annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk kitágítani minden pillanatunk.
Tar Károly
-
Mivel az idő az egyik embertől a másikig és az egyik helyzettől a következőig változik és alakul, nincs más választásunk, mint arra következtetni, hogy nem valóságos. Az idő egyáltalán nem állja ki az állandóság próbáját. Az idő illúzió, mert érdekes módon: az idő egyáltalán nem állja ki az idő próbáját.
Mo Gawdat
-
Életünkből mennyit élünk a jelenben? Mennyit vagyunk izgatottak vagy aggódunk a jövő miatt, sajnáljuk vagy gyászoljuk a múltat? Úgy reagálunk az idő miatti aggodalomra, hogy igyekszünk elérni dolgokat, mielőtt késő lenne. Pénzt szerezni, javítani a státusunkat, megházasodni, gyereket nemzeni, előléptetést kivívni, még több pénzt szerezni, és így tovább örökre. Vagyis éppen hogy nem örökre. Ha örökre lenne, nem beszélgetnénk erről. De tudjuk, hogy ha az életünket dolgok utáni hajszává változtatjuk, azzal csak megrövidítjük. Nem évekkel, nem magát az időt, csak az idő érzetét. Képzeljük el, hogy a rendelkezésre álló időnket palackba zárnák, mint a bort, és átnyújtanák nekünk. Hogyan osztanánk be a nedût? Lassan kortyolgatnánk, kiélvezve a zamatát, vagy felhajtanánk?
Matt Haig
-
Egyszer mindannyian rájövünk, hogy amíg élünk, minden lehetséges. Még a lehetetlen is, akár az is, hogy meghalunk. (...) Akkor billen meg az egész, mikor sebet ejt rajtunk az életünkre igényt tartó halál. Érkezéséig a halandóságunk csupán fantazmagória. Olyasmi, amiről beszélünk, amiről ugyan tudunk, de a halállal való szembesülés pillanatáig elhessegetjük magunktól.
Nagy Bandó András
-
Minden, amit fontosnak tartunk, valójában nem az, az igazán fontos dolgokról viszont nincs elég időnk gondolkodni. Az egész életünk elmúlik anélkül, hogy eltûnődnénk a nagy és egyszerû dolgokon, mint magány, sóvárgás, vágyakozás és halál.
Ámosz Oz
-
Az állandóság olyasvalami, amelyre mi emberek vágyunk, de soha nem érjük el. Ha közel jutunk hozzá - mert elveszítjük az idő érzékelését, akár egy euforikus vagy tragikus találkozás következtében, meditáció vagy kémiai szerek hatására, esetleg valamilyen magasztos vallási vagy mûvészeti élmény eredményeként - az az élet legmeghatározóbb élményeit nyújthatja.
Brian Greene
-
Mind halandók vagyunk. Megbetegszünk, és meghalunk. Manapság szeretnénk megfeledkezni erről, de a tényt szem előtt kell tartanunk. Amíg tagadni próbáljuk törékenységünket és mulandóságunkat, addig kapkodni fogunk az egyre drágább és egyre csekélyebb eredményekkel járó ellátás után, és méltóságunkat feladva átkozni a világot és az orvosokat, amikor eljön az elkerülhetetlen vég.
Julian Sheather